
Fotó: Boda L. Gergely
Dorin Florea polgármester szerint az Azomureş vezetősége nem tesz egyebet, minthogy semmibe vegye, hülyítse és főleg fertőzze Marosvásárhely és környéke lakosságát.
2015. augusztus 19., 17:482015. augusztus 19., 17:48
„A kombinát vezetői egy rendkívül perverz kampányt folytatnak: azon túl, hogy fertőzik a lakosságot, még hülyítik is. Azzal dicsekednek, hogy mennyit fektettek be? Nem érdekel. Engem az érdekel, hogy ne szennyezzék a levegőt!” – kelt ki kedden az Azomureş ellen Dorin Florea, aki a leginkább azt sérelmezi, hogy a vegyi üzem vezetői egyszer nem álltak ki a lakosság elé, hogy elnézést kérjenek az okozott kellemetlenségek miatt. Ezzel szemben mindegyre a munkahelyek elveszítésével riogatják az ott dolgozókat és családjaikat, miközben az utóbbi években, bizonyos tevékenységek kiszervezésével ők maguk bocsátottak el mintegy ezer alkalmazottat. Az orvos végzettségű elöljáró szerint a vegyi üzem legjobb légszűrőit egyelőre az emberek tüdeje képezi. Szerinte ezt mindenki tudja, csakhogy a kombinát alkalmazottainak megtiltották, hogy az ott zajló törvénytelenségekről beszéljenek. Értesülései szerint az állásával játszik az, aki fel meri emelni a szavát, vagy részt vesz a kombinát elleni tiltakozó akción.
A polgármester arra gyanakszik, hogy az illetékes állami szervek azért annyira közömbösek az Azomureş folyamatos légszennyezésével szemben, mert valami érdekük fűzi hozzá. Florea nem tudja, ki mit adott vagy kapott, de megemlítette, hogy a gyár vezetősége bizonyos rendezvényeket és sportcsapatokat kezdett támogatni egy időben. Azt is furcsállotta, hogy mindaddig, amíg a környezetvédelmi tárca élén állt, sem Korodi Attila, sem Borbély László nem tett semmit a légszennyezés megfékezése érdekében. „Sem a minisztérium, sem a környezetvédelmi őrség, sem az itteniek, sem a szebeniek nem tettek semmit – és még egy hajszáluk sem görbült. Bezzeg egy decentralizált államban a városháza már rég leállíthatta volna a kombinátot!” – jegyezte meg Dorin Florea.
A városgazda nem mondott le arról a tervéről, hogy világgá kürtölje mindazt, amit a vegyi üzem elkövet a térségben. Ezért felkéri a lakosságot, hogy, aki teheti, küldjön a városháza e-mail címére olyan fényképeket, melyekből egyértelműen kiderül, hogy mennyire szennyez a kombinát. Kérdésünkre a polgármester elmondta, közben a hivatal is igyekszik minél több bizonyítékot begyűjteni: egy drónnal fényképezteti a környéket. A begyűlt anyagot az önkormányzat Románia és Svájc legfontosabb intézményeinek küldené el.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!