
Három anyaországi testvériskolában tett látogatást nemrég a vámosgálfalvi Fogarasi Sámuel Általános Iskola egy diákcsoportja és tanárai.
2015. április 30., 14:092015. április 30., 14:09
A Kis-Küküllő menti község küldöttsége elsőként Csepel testvértelepülésen a Móra Ferenc Általános Iskolát látogatta meg, ahol a helyi gyerekekkel néptáncokat tanultak, testnevelési órán vettek részt. Szálláshelyükön, a Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpontban Borbély Lénárd polgármester is köszöntötte őket. „Iskolán kívüli tevékenységként” szemügyre vették a budai várat, majd Németh Szilárd képviselő jóvoltából az Országházat is megcsodálhatták, bejárták a Fővárosi Növény- és Állatkertet, a Hősök terét. Körútjuk negyedik napján érkeztek Tiszalúcra, ahol nagy szeretettel fogadták őket a helyi diákok, pedagógusok, szülők. Mivel a két település már néhány éve kapcsolatokat ápol, tavaly a két tanintézet is testvériskolai egyezményt kötött egy európai pályázat keretében.
A Nyelvtudás hídján a jövőben című projekt keretében a tiszalúciak tavaly októberben látogattak megyénkbe, most ezt viszonozta a gálfalvi iskola. A tizenöt diákot Pataki László igazgató, Kántor Katalin, Birtalan Ilona Réka és Mátyás Anna Mária felkészítő tanárok, valamint Balog Melinda, Fekete Rozália, Pataki Edit Anna és Szabó Rozália pedagógusok kísérték el.
Első nap mindkét iskola csoportjai magyar, angol, francia és német nyelven mutatták be kis műsoraikat, majd Herczeg Lajos iskolaigazgató és helyettese, Mudriné Belinszky Marika Tiszalúct, Pataki László igazgató és Birtalan Ilona Réka tanár Vámosgálfalvát mutatták be. Délután iskolalátogatás, interaktív ismerkedési játék szerepelt a programban, majd tettek egy nagyobb sétát a faluban, meglátogatták a templomokat, a Trianon-teret és találkoztak Majdanics László polgármesterrel is.
Következő nap közös kiránduláson vettek részt, meglátogatták a Boldogkő várát, ahol különleges élményben is részük volt: egy középkori étteremben, lovagi felszerelésben fogyaszthattak el ómagyar ízesítésű ebédet. Ezután a vizsolyi bibliakészítő műhelybe látogattak, ahol interaktív előadás keretében ismerték meg az első magyar biblia nyomtatásának történetét, majd az ősi módszerrel kinyomtathatták az egykori biblia első lapját. Ezzel még nem fejeződött be az élménydús nap, hiszen Monokon a Kossuth-emlékházat is meglátogatták, ahol Kossuth-dalt is énekeltek.
Tartalmas, tanulságos és nagyon kellemes volt a cserelátogatás, hazainduláskor mindenki újabb, érdekes, életre szóló élményekkel és új barátokkal gazdagodva távozott a mielőbbi viszontlátás reményében. Ezzel a két iskola közötti projekt nagyjából lejárt, de a barátság csak most kezdődött el.
Útban hazafelé a vámosgálfalviak egy másik testvértelepülést és -iskolát is útba ejtettek, Nagyhegyest, ahol ebéd és képzőművészeti kiállítás várta őket.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!