
Fotó: Haáz Vince
A marosvásárhelyi városháza a költési időszakban vágta ki a varjúfészkeket tartó ágakat, így törvényt sértett, és lehetséges, hogy a tojásaikat is elpusztította a védett madaraknak. Ezért feljelentették a hivatalt.
2016. április 06., 13:432016. április 06., 13:43
Többnyire a lakók kérésére hivatkozva Marosvásárhelyen jó néhány olyan fát megmetszettek, amelyeken varjúfészkek is voltak. Nem első alkalommal kerül erre sor, előző években is célzottan levágták azokat az ágakat, amelyeken fészkek voltak, de akkor nem márciusban, nem a költési időszakban.
A Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembere, Marton Attila érdeklődésünkre elmondta, hogy a 2011. évi 4-es számú törvény értelmében a költési periódusban a varjak fészkeinek eltávolítása törvénytelen, ezért feljelentették a városházát a környezetőrségnél és az országos szakhivatalnál is. A szakember nem tudta, hogy pontosan hány varjúfészekről van szó, de úgy becsli, húsz-harminc „madárotthont” pusztítottak el a metszésekkel. „Mivel költési időszakban semmisítették meg a fészkeket, lehetséges, hogy tojások is voltak már bennük, vagy, ha már a tojóban ki volt alakulva a tojás, akkor azt nem volt hova lerakja, tehát mindenképpen pusztításról beszélhetünk. A másik gond az, hogy az elhagyott varjúfészkekbe igen fontos madarak, erdei fülesbaglyok és vörös vércsék költöttek. Ez két olyan faj, mely táplálkozási szokásai révén ingyen és környezetbarát módon szabadít meg a városban élő rágcsálóktól. Ha a varjúfészkeket eltüntették, őket is kiűzték élőhelyükről” – mondta Marton Attila.
A Milvus szakembere arra is kitért, hogy milyen javaslataik voltak az elmúlt évek során. Egy közös munkacsoport felállítását indítványozták, amely minden esetben konkrétan tárgyal a fészkekről, és megoldásokat javasol. Fontos lenne, hogy a városszéli varjúkolóniákat térképezzék fel, és tiltsák be háborgatásukat, hisz ha nyugton hagyják őket, akkor nem költöznek be a városba. Példaként említette, hogy az ún. pártszigeten, ahol 200–300 pár varjú él, ha továbbra is zaklatni fogják őket, nagy valószínűséggel ezek beköltöznek Marosvásárhely különböző negyedeibe, ezáltal akár tíz kisebb kolóniát létesítve. Marton Attila szerint ki kell jelölni a város közelében megfelelő, potenciális költőhelyeket, és nyárfasorokat ültetni, így hosszú távon a varjak ezeket választják majd. Sajnálatos módon a városháza semmibe vette javaslataikat.
A Milvus feljelentése nyomán a szakhatóság pénzbírságot róhat ki a marosvásárhelyi városházára.
A polgármesteri hivatal sajtószóvivője, Cosmina Pascan érdeklődésünkre elmondta, nincs tudomása semmiféle feljelentésről. „Tudom, hogy városszerte fákat metszettek meg, de nem hiszem, hogy pont azokat az ágakat vágtak le, amelyeken fészkek voltak. Mint mondtam, egyelőre nincs tudomásunk a feljelentésről. Ha hivatalos értesítést kapunk róla, akkor kivizsgáljuk, hogy pontosan mi történt” – nyilatkozta a szóvivő.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!