Felhőszakadás okozott károkat Ratosnyán

A meteorologiai előrejelzések valósnak bizonyultak Maros megye hegyvidéki övezeteiben. A Görgényi- és Kelemen-havasok lábainál fekvő Ratosnyán a csütörtöki félórás felhőszakadás végzett jelentős pusztításokat.

Bakó Zoltán

2015. június 12., 20:372015. június 12., 20:37

2015. június 12., 20:382015. június 12., 20:38

 

Délután három óra körül kiadós eső zúdult a környező hegyekre, ami aztán felhőszakadás erősségűvé növekedett, s mintegy fél órán keresztül tartott. A hegyoldalakról lefutó víz a lakosok udvaraiba ömlött be, sok helyen gondokat okozva.

A község polgármestere, Marius Lircă szerint huszonöt lakossági gazdaságot öntött el a víz, ráadásul a 15-ös számú, Szászrégen és Maroshévíz közötti országutat is elöntötte, hordalékkal, törött galyakkal, homokkal, kaviccsal és iszappal árasztotta el. Még pénteken reggel is dolgoztak a helyi önkormányzat, az útügyi igazgatóság és a Romsilva erdészet gépei, hogy az úttestről eltakarítsák a hordalékot. Nagyobb károk a község területén, a patakok mentén keletkeztek, ahol a víz a házakba ugyan nem hatolt be, de elöntötte az udvarokat, kerteket, gazdasági épületeket. A polgármester úgy nyilatkozott, hogy életében nem látott a községben ilyen nagy esőt. Ami ráadásul jégveréssel is párosult.

A Porcu, Luncuţa şi Vişa patakok völgyében az áradat teljesen tönkretette az utakat. A Porcu és Vişa völgyekben 1000-1000 méteres szakaszon, a Luncuţa völgyében 700 méteres szakaszon mosta el a lezúduló víz a földutat, egy patak pedig, amelynek a medre teljesen feltelt hordalékkal, új medret alakított ki magának egy községi úton, úgy, hogy már sem a patak sem az út nem volt a helyén. Pénteken hoztak földmozgató gépeket, amelyeknek segítségével megpróbálták a medret kitakarítani, majd a vizet visszaterelni a régi mederbe, hogy felszabaduljon a község út. Miután sikerült a visszaterelés, még jó néhány napra lesz szükség ahhoz, hogy a községi utat teljesen rendbe hozzák.

A következő lépés a vízlevezető sáncok, árkok kitisztítása, kavicsot, sódert rendeltek, hogy a felázott utakra szórják. Az országút községen áthaladó szakaszán öt munkagép dolgozott pénteken, ezekkel sikerült az utat felszabadítani és járhatóvá tenni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés