Felfordulás a Rovinari utcában

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Két hónappal ezelőtt zúgtak fel a munkagépek a marosvásárhelyi Rovinari (Ady Endre) utcában. Az aszfaltburkolatot feltörték, de néhány száz méteren azóta sem történt előrelépés. Az utca járhatatlan. A városháza illetékesei szerint a vízszolgáltatóra várnak.

Fancsali Attila

2012. október 16., 17:552012. október 16., 17:55

2012. október 16., 18:292012. október 16., 18:29

A Székelyhon.ro egyik olvasója panaszolta, hogy augusztus 20-a óta járhatatlan az utca. „Feltörték az aszfaltréteget, majd mélyítették az útszakaszt, megközelítőleg negyven centimétert. Ezután feltöltötték kaviccsal, majd nem történt semmi. Öt hét múlva aztán zúzott követ szórtak szét, amelyet lehengereltek. Több mint egy hete azonban senki nem járt arra” – mondta az utca egyik lakója. Hozzátette, a munkálatok megkezdése előtt egy nappal szóltak, így a szerencsések kivihették járműveiket az udvarokról, a többiek utólag a magas járdaszegélyek miatt ezt már nem tehetik meg. „Öt-hat család két hónapja nem tudja használni az autóját. Az utcában nem lehet közlekedni. Szerencsére a járdát elkészítették, így a gyalogosok közlekedhetnek, de járművel lehetetlen. A mentő sem tud bejönni, csak a nagyobb tűzoltóautók.”

Ötvenéves vízvezeték

Mint a panaszos elmondta, a munkálatok megkezdése után egy héttel szivárogni kezdett az egyik föld alatti vízvezeték. „Két hétig javították. Egy hét múlva újból szivárogni kezdett, és akkor öt hétig folyt. A vezetékeket 1961-ben fektették le, valószínűleg szükség lenne a cserére” – fogalmazott. Elmondta, az utcában lakóknak egyre fogy a türelme, mivel úgy gondolják adófizetőkként megérdemelnék, hogy végre közlekedhessenek az utcában.

A hivatal dolgozna, de...

Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalában érdeklődve Aurel Triftől megtudtuk, nem rajtuk múlik, hogy az európai uniós pénzalapokból finanszírozott munkálatokat még nem fejezték be. „Arra várunk, hogy az Aquaserv cserélje ki a vízvezetékeket. Amennyiben a vízszolgáltató ezt megteszi, leaszfaltozzuk az utcát. Nem tehetjük azt meg, hogy befejezzük a munkálatokat, és egy-két hét múlva feltörjük a friss aszfaltréteget, mert meghibásodik egy vízvezeték. Ha az Aquaserv végez, akkor hozzálátunk az aszfaltozáshoz, ha fúj, ha esik, ha havaz” – mondta Aurel Trif.

Róka fogta csuka, csuka fogta róka

Az Aquaserv sajtószóvivője, Nicolae Tomuleţiu kérdésünkre közölte, jelenleg a terv elkészítésén dolgoznak. „Miután ez készen van, átadjuk a polgármesteri hivatalnak. A munkálatokat ugyanis nekik kell majd elvégezniük” – fogalmazott. Hozzátette, hasonló helyzetben van további 15-20 utca. „A Rovinari utcára vonatkozó terv várhatóan október végéig készül el. Ezt követően az önkormányzat saját, vagy uniós pénzalapokból végzi el a munkálatokat” – mondta a sajtószóvivő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés