
Fotó: Gligor Róbert László
Aránylag jónak minősíti a záruló esztendőt Barabási Ottó székelyhodosi polgármester, ugyanis három LEADER-pályázatukat sikerült lezárni, néhány napja egy óvoda építését is befejezték kormánypénzből, és sikerült végre megoldaniuk a tanulók ingáztatását.
2015. december 30., 16:072015. december 30., 16:07
2015. december 30., 16:072015. december 30., 16:07
Már 2010-ben megtervezte egy cég több vidéki óvoda építését, a kivitelezési dokumentáció 2012-ben készült el, de csak tavaly ősszel kaptak rá kormánypénzt. Az új óvoda a jobbágytelki iskola mögött épült fel, a kivitelezést egy kolozsvári cég végezte. A beruházás értéke 820 ezer lej, amelyből az önkormányzat 280 ezret fizetett ki önrészként. Ebből bevezette az épületbe a villanyt és vizet, kialakította a kazánt és a fűtéshálózatot, napelemeket szerzett be, hamarosan elvégzik a tereprendezést, járda- és kerítésépítést, de egy tűzifaraktár megépítése is hátra van. A két tanteremmel, előtérrel, öltözővel, mosdókkal, orvosi szobával és irodával rendelkező ingatlanba már a téli vakáció után beköltöztették volna a gyerekeket, de a szakemberek azt javasolták, hogy ezt halasszák el, mert az épületben még túl nagy a páratartalom, ezért egész télen fűteni és szellőztetni kellene. Így a kisgyerekek valószínűleg tavasszal veszik birtokba az új létesítményt.
Az új óvodára azért volt szükség, mert eddig egy régi épületben működött. 2008-ban egy bizonyos pénzösszeget kapott az önkormányzat, de mivel kiderült, hogy a katolikus egyház visszaigényli az iskola által használt több mint százéves épületet, nem engedték meg, hogy a benne működő óvodára költsék. Helyette az emeletes általános iskolában belső mosdókat alakítottak ki.
A községvezetőtől megtudtuk: idén a többi tanintézetre nem sokat költöttek. A hodosi iskolánál nyílászárókat cseréltek, mert a régiek miatt igen megemelkedtek a fűtésszámlák, valamint belső javításokat végeztek. Jövőben az iszlói és hodosi iskolák külsejét újítanák fel a költségvetésből.
Szeptember 15-től új, 16 személyes saját mikrobusszal szállíttatja az önkormányzat az iszlói, ehedi, hodosi gyermekeket a jobbágytelki iskolába. Néhány éve gondot jelent a szülőknek a gyerekek szállítása: az egyik menetrend szerinti járat az út szélén hagyta a diákokat, ha nem váltottak jegyet, bérletet. 2012-ben egy másik cég dolgozott itt, amely úgy is vállalta a gyerekek szállítását, ha a szülők késéssel váltottak bérletet. A 2012–13-as tanévtől három közbirtokosság előlegezte meg a gyerekek ingázási költségeit a cégnek, de volt eset, amikor az állam 38 ezer lejjel tartozott a közbirtokosságnak, jelenleg is 13 ezer lej elmaradása van. A múlt tanévtől megváltozott a bérletek állami támogatása. A szülők alig egynegyedét kapták volna vissza a kifizetett összegnek, így a szegényebb családok gyerekei kimaradtak az iskolából – magyarázta a részleteket a községvezető. Ezért is kérvényezte évek óta az önkormányzat egy iskolabusz kiutalását, amelyet végre idén meg is kaptak. Beszerezték a különböző jóváhagyásokat, engedélyezett gépkocsivezetőt is alkalmaztak, aki most a gyerekeket szállítja, és ezért semmit nem kell fizetniük a szülőknek.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!