
A nyár folyamán több Maros megyei településen is végeztek önkéntes munkát külföldi fiatalok, de a helyiek sem ülnek karba tett kézzel. Számukra is vannak különböző külföldi önkéntes programok, egy tízes csoport például Észtországban tevékenykedett. Fát vágtak, szaunáztak, és fesztiváloztak is a fiatalok.
2014. július 25., 11:032014. július 25., 11:03
2014. július 25., 12:122014. július 25., 12:12
Szórakozással kezdték, munkával folytatták, záróakkordként ismét kikapcsolódásban volt részük azoknak erdélyi fiataloknak, akik az Ewoca 3-program keretében Észtországban töltöttek több mint két hetet. A helyi önkéntesek az Outward Bound Románia által kerültek kapcsolatba azzal a programmal, amely három éven át működik, és három európai uniós tagállam vesz részt benne. A szóban forgó partnerség Németország, Románia és Észtország között jött létre. Két évvel ezelőtt Németországban, tavaly Romániában, ezen belül is Szovátán, idén pedig Észtországban szerveztek önkéntes munkatábort, amelyeken mindhárom országból részt vettek fiatalok.
Fesztiválos hétvége Tallinnban
Az utolsó két táborban Szabó Attila, a Sapientia marosvásárhelyi karának hallgatója is részt vett. Tavaly jurtát építettek Szovátán, idén pedig egy észt falucskában végeztek különböző munkálatokat. Az utóbbival kapcsolatos élményeiről számolt be az egyetemista.
„Július 3-án indultunk el Vásárhelyről. Az utazás kissé hosszú volt, ugyanis busszal mentünk Budapestig, és a repülő indulásáig volt 14 óra szabadidőnk. Aztán Rigában átszálltunk egy másik gépre, így érkeztünk meg Tallinnba. Azon a hétvégén egy diákszállóban laktunk, megnéztük az észt fővárost, és tánc-, illetve zenefesztiválon vettünk részt. A négyévente szervezett fesztiválok közül a társaságnak inkább a tánc tetszett, rendkívül látványos volt, a zeneszöveget sajnos nem értettük, de a több száz tagú kórus éneke ettől eltekintve is élmény volt. A tallinni hétvége fénypontja mégis a hideg tengerben való fürdőzés volt” – mesélte a kiránduló.
A fesztiválhangulatú fővárosból egy katonai bázisra utaztak, ahol előkészítették a több napos kenutúrát. A csoportot három részre osztották: az egyik az ételért felelt, a másik a felszerelésért, amit magukkal vittek, a harmadik pedig, amelyet Attila vezetett, a táborozással kapcsolatos dolgokért, mint például a tűzhely felállítása vagy a szemét összegyűjtése. Miután minden a helyén volt, elindult a csapat, majd 3-4 óra evezés után megebédeltek, aztán tovább indultak.
Munka után jólesett a gőzfürdő
A kenutúra utolsó állomása az a falu volt, ahol a tulajdonképpeni önkéntes munka zajlott. Itt több mint egy hetet töltöttek a fiatalok rusztikus körülmények között. A kinti mellékhelyiség és zuhanyzó élmény volt a kalandos kedvűek számára, amit csak a szúnyogseregek zavartak meg. Az egyetemista azt is elmesélte, hogy szauna is volt a szálláson, elmondása szerint az észteknél ez jellegzetes. „A szaunát egyetlen este sem hagytuk ki, még a foci világbajnokság döntőjén sem, akkor hamarabb mentünk a gőzfürdőbe” – jegyezte meg az egyetemista.
A sok élmény mellett természetesen dolgoztak is a fiatalok. Favágással foglalkoztak, építettek egy kompszerű kikötőt, majd felállítottak egy indiánsátrat. A magas füvet lekaszálták, és a hódok által lerágott rönköket a folyó egyik partjáról a másikra szállították át.
„Egy nap általában úgy telt, hogy 8-kor keltünk, reggeliztünk, volt egy ébresztő játék, majd 10-től kezdtük a munkát, ami kettőig tartott. Ez idő alatt volt egy-egy alma szünet, kettőkor megebédeltünk. A délutáni program változó volt. Egyes napokon folytattuk a munkát a 7 órától kezdődő vacsoráig, máskor pedig vetélkedőket szerveztek nekünk, de sütöttünk pizzát is közösen. Vacsora után természetesen jött az elengedhetetlen szaunázás, de voltak kulturális esték, és tábortűz is. Egyik este mindenki bemutatta a saját kultúráját, ettünk német gumicukrot, észt kenyeret, és ittunk jó erdélyi pálinkát. Ezen kívül népi táncokat mutattunk be, és népdalokat is tanítottunk a többieknek” – számolt be az önkéntes. A munka végeztével az önkéntesek ellátogattak a közeli mocsárba, ahol egy vetélkedőn vettek részt.
A kirándulás folytatódott, a második legnagyobb észt városba, Tartuba utaztak a fiatalok, ahol egy természetházat néztek meg. Itt kisállatokat láthattak, illetve egy botanikus kertet. Városnézéssel és kötélparkbeli szórakozással töltötték az idő hátralevő részét, majd egy másik városba, Villandiba utaztak. Itt is töltöttek pár napot, végül pedig elkezdték a hazafelé vezető útjukat, buszra szálltak, és Rigába utaztak. Innen repültek Budapestre, ahonnan busszal érkeztek haza Vásárhelyre. „Nagy élmény volt ez az út, sok érdekes emberrel találkoztam. Ennyi szőke embert egy helyen még nem láttam, nagyon barátságosak voltak, jól tudtunk együtt dolgozni és persze szórakozni is” – mondta befejezésül az egyetemista.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.
Megszorításokra készül a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát az évek óta elhúzódó gazdasági bizonytalanság miatt. Első körben hatszáz alkalmazottat küldenek technikai munkanélküliségre, illetve felbontanak több karbantartói szerződést is.
Hat pályamunka érkezett be a marosvásárhelyi városházára a Sütő András-szobor elkészítésére kiírt ötletbörzére. A szobor román párjának, a Constantin Romanu Vivut ábrázoló alkotás elkészítése iránt kisebb érdeklődés mutatkozott.
A mezőrücsi, 17 éves Moldovan Larisa-Rodica január 4-én önként távozott otthonról, 5-e óta pedig nem tudnak kapcsolatba lépni vele.
szóljon hozzá!