Faluünnepek a Nyárád- és a Küküllő mentén

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az idei nyár utolsó hétvégéje is igen gazdag és érdekes programmal vár minden szórakozni vágyót: a Nyárád és a Kis-Küküllő mentén egyaránt faluünnepeket rendeznek.

Gligor Róbert László

2014. augusztus 28., 19:032014. augusztus 28., 19:03

2014. augusztus 28., 19:102014. augusztus 28., 19:10

 

Vámosgálfalván a szervező önkormányzat partnereivel, a Szász Hordójával és a DWK-val együtt igen mozgalmas, telített programú hétvégi ünnepre várja a  Kis-Küküllő menti község lakóit. A Kultúra- és Bornapok keretében ismét pörögni és zsongani fog a község apraja-nagyja: Balog Elemér polgármester és segítőtársai, Szentgyörgyi Anna, Szabó Edit Edina azt ígérik, hogy minden korosztály talál majd kedvére való szórakozást, színvonalas kikapcsolódást. És az összeállított program valóban erre enged következtetni: a gyerekek bábszínház, táncház, néptánc, íjászat várja, de minden korosztálynak szólnak majd a fellépő néptáncosok – a helyi Friss karázók, a dicsőszentmártoni Kökényes, a vajdakamarásiak és palatkaiak, a csepeli Német Kisebbségi Tánccsoport –, lesz operett, balett, zumba, de furulya- és mazsorettcsoportok is színpadra lépnek, és az egyházi gyermek- és felnőttkórus is szót kap.

Kétszer tart előadást a budapesti Pénzügyőr Zenekar, majd a polgármester két személyt avat díszpolgárrá: Vásárhelyi János matematikatanárt, valamint a helyi egyházközséget támogató Keszeg Árpádot. A község két bejáratánál díszkaput is avatnak, borvetélkedőt tartanak, de különböző tematikus előadások is lesznek, többek között a drogról és alkoholról is. A hétvégi községi ünnep szervesen egybekacsolódik az Európai Bizottságnál nyertes projekttel, amelynek címe Fiatalok az idősek megsegítésére, és amelyben a helyiek mellett magyarországi fiatalok is részt vesznek a hétvégén szervezett munkákban. És lesz népművészeti kiállítás, kézműves tevékenységek, látogatható a küküllőpócsfalvi tájház, és sporttevékenységeket is szerveznek. Persze, az esti szórakozásról sem feledkeztek meg: szombaton Homonyik Sándor és az Autograf, vasárnap a Titán, Andreea Bălan és a Desperado koncertezik, a napokat tűzijátékkal zárják.

Parasztolimpia és székelykapu Újfaluban

A Lukafalva községhez tartozó Teremiújfaluban is ünnepelnek a hétvégén. Szombat délután futballra és parasztolimpiára, azaz erőt, ügyességet igénylő különböző versenyszámokra várják az érdeklődőket, benevezőket, majd a balánbányai Ördögborda néptánccsoport műsorának tapsolhat a közönség, amelyet az est során két koncert is vár, Mohácsi Brigitta után sztárvendégként a Desperado lép fel, amit tűzijáték és utcabál követ.

Vasárnap a székelyvajai fúvószenekar ébreszti a falut, délelőtt istentiszteletre, majd a temetőben a világháborús hősök emlékművének megkoszorúzására kerül sor. Az elmúlt napokban hetven méteres kerítés épült a kultúrotthon köré, és Bordi István székelykaput is faragott, amelyet ezúttal avat fel az állíttató önkormányzat a figyelmeztetéssel: Őrizzük és ápoljuk gyökereinket, kulturális kincseinket! Délután gyerekműsor, a helyi Vicckosár amatőr színtársulat és az Insect szórakoztatja a közönséget, amely később Ábrám Tiborral dalolhat. A napot Keresztes Ildikó koncertje zárja. A hétvégi rendezvényekre a magyarországi Bakonycsernye és a délvidéki Magyarcsernye testvértelepülések küldöttségét is várják.

Kibéd sem marad ki a sorból

A hétvégén Kibéden is falunapokat rendeznek. Szombaton a falu nevezetességeivel ismerkedhetnek meg a más településekről érkezők, majd a világháborús hősök emlékművénél emlékeznek és koszorúznak, ugyanitt nyitja meg Dósa Sándor polgármester a rendezvényeket. Ezután a sportpályán felállított színpadon, a Küküllő mellett ropják a táncot a helyi iskolások és a marosvásárhelyi Napsugár táncosai, majd a szovátai Mezőhavas népi zenekar szórakoztatja az érdeklődőket.

Vasárnap délelőtt istentiszteletre hívnak mindenkit, délután a sportpályára focira, quad-bemutatóra, játékokra, versenyekre. Eközben hat csapat részvételével főzőverseny is lesz, a zsűrizés után el is fogyasztják az étkeket, majd Székely Mária, a Defender, a Székely Góbék, a Fortuna és Vikidál Gyula, ezt követően pedig tűzijáték teszik élménydússá, felejthetetlenné a hétvégét. A kibédiekkel ünnepel a magyarországi Zalalövő és Szatymaz testvértelepülések küldöttsége, de olasz és osztrák vendégekre is számítanak a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés