Falunapból fesztivállá nőtte ki magát a nagyernyei nyári ünnepség

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Idén negyedszerre tartották meg Nagyernyében a nyári faluünnepet a hétvégén. Arra összpontosítottak a szervezéskor, hogy a helyi értékeket helyezzék előtérbe.

Bakó Zoltán

2016. június 26., 12:302016. június 26., 12:30


Szombaton délelőtt a gyerekeknek szánt programokkal indult a fesztivál. Amint az Apafi Mihály Általános Iskola igazgatónőjétől, Ferenczi Imola Timeától megtudtuk, a polgármesteri hivatallal és a nőszövetséggel közösen szervezték a programokat. Nagyon tetszett a gyerekeknek, de a közönségnek is a sportvetélkedő, a kerékpárverseny, amelynek nyerteseit szombaton délután hirdették ki. A színpadi fellépések során – az előkészítő osztálytól a nyolcadikig – tánccal, pantomimmel szórakoztatták a nagyérdeműt, és itt tartották meg az iskolai évzáró ünnepséget is. Meghívottként léptek színpadra a székelykáli néptáncos gyerekek, a marosvásárhelyi Csillagfény táncegyüttes és a Dans Arte táncospár. Déltől délután 5 óráig minifoci-bajnokságot tartottak, közben voltak kézműves-foglalkozások, felléptek a vendégelőadók, az Apafi Mihály általános iskola diákjai és Dj Andriss.


A község polgármestere, Jánosi Ferenc elmondta – közösségi varázslatként kell értelmezni ezt a fesztivált, ami már kinőtte egy falunap koordinátáit. Vásároltak egy telket, ahova a pályázati úton nyert színpadot, hangosító- és fényberendezést fogják elhelyezni, s különböző közösségi rendezvényeket lehet majd megtartani ott, akár egy hétig, naponta különböző célközönséget érintő programokkal. „Ez a mostani fesztivál a körvonalazódó bázis főpróbája, a megnyert eszközöket most láthatja működés közben a nagyernyei közönség” – mondta el az elöljáró. „Összefogni, átérezni és megérezni az ernyeiség jelentését – ez a két napi program lényege. És nem az igazán boldog ember, aki kényelmesen, gondtalanul él, hanem az, aki másokért fáradozik” – mondta el a polgármester, aki ezzel is köszönetét fejezte ki azoknak, akik a fesztivál megszervezésében közreműködtek.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak