Kornisán lakó olvasónk panaszolta csütörtökön délben, hogy a Mihai Eminescu Művelődési Ház mögötti parkban munkagépek jelentek meg. Fákat is kivágtak, állítólag korcsolyapályát készítenek oda. Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala sajtóirodájának képviselője a Székelyhon.ro érdeklődésére elmondta, hogy igaz, valóban korcsolyapályát szeretnének kialakítani, amely két részből áll majd. Ez lesz az ország legnagyobb szabadtéri korcsolyapályája.
2012. november 01., 16:412012. november 01., 16:41
2012. november 01., 16:472012. november 01., 16:47
A művelődési ház és a kórház közötti parkot a környéken lakó gyerekek és a beutaltakhoz érkező rokonok látogatták. Az egészségügyi intézmény előtti kis parkoló őre kérdés nélkül mondta: micsoda barbárság kivágni azokat a fákat, amelyeket egész nyáron öntöztek, hogy ne száradjanak ki.
„Nem vágtuk ki, csak átköltöztettük”
A helyszínen találkoztunk a városháza közterületekért felelős osztályának igazgatójával, Florin Moldovannal, aki épp utasításokat adott a tér rendezéssel kapcsolatban. Elmondta, eddig tíz fát költöztettek át a Somostetőre, jól látszik, hol voltak és hogy nem vágták ki őket. „A városháza szakbizottsága engedélyt adott nekem, hogy az összes fát kivágjam – mondta az igazgató, a terebélyes fára, vadalmafára, fenyőkre mutatva –, de én megpróbálom úgy kialakítani a téli szórakoztató teret, hogy egyetlen fát se bántsunk.”
Korábban az önkormányzat sajtóirodájának képviselője a Székelyhon.ronak azt mondta, biztos, hogy kivágják a vadalmafákat, mert „szemetelnek\", és a kedden tartott közvitán elfogadott megállapodás értelmében egyenként fognak minden egyébb, kivágásra ítélt fa sorsától dönteni.
Két korcsolyapálya, kis bódék, téli díszkivilágítás
Az igazgatótól megtudtuk: nem csupán az előző években használt korcsolyapályát fogják ide elhelyezni, hanem egy kisebbet is, amit óvodások, kisiskolások használhatnak majd. Azok mellett lesznek játszóeszközök és melegedők is, ahol falnivalót, meleg italokat lehet vásárolni. Terveik szerint az egészet úgy alakítják ki, hogy tavasszal összeszedhető legyen, és a nyáron újra park működhessen itt. „December elejére elkészül a téli kikapcsolódásra alkalmas tér, előreláthatóan Mikulás előtt hivatalosan is megnyitjuk” – mondta az osztályvezető.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!