Fotó: Gligor Róbert László
Hétfőn délelőtt egy Ákosfalván tartott találkozó keretében hivatalosan is átadták a Nyárádmente nagy részét majdan kiszolgáló ivóvízhálózat gerincvezetékét.
2016. július 18., 19:042016. július 18., 19:04
A fővezeték Nyárádszereda és Ilencfalva között húzódik, és Nyárádgálfalva, Backamadaras, Ákosfalva, Nyárádkarácson és Lukafalva (Dózsagyörgy) községeket szolgálná majd ki, de egy-egy ágát Nyárádszeredától Seprődig és Jobbágyfalváig is kiépítették, így Székelybere és Csíkfalva községeket is ez a vezeték látná el.
A 33 kilométer fővezeték lefektetése és a Nyárádszereda fölötti vízüzem megépítése több mint 13 millió euróba került – hangzott el a majdani szolgáltató, az Aquaserv által tartott ismertetőből. A vezeték kiépítése 2013-ban kezdődött el, tavaly befejeződött, az észlelt hibákat, hiányosságokat a kivitelező kijavította idén áprilisig, így a beruházás mostantól átadottnak nyilvánul. A vízüzemet augusztusban próbálják ki, és valószínűleg októberben megtörténik az átvétele – mondta el Törzsök Sándor projektmenedzser.
A következő lépés az elosztó hálózatok kiépítése volna a nyárádmenti településeken. Ehhez újabb projekt készül európai források lehívására. A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére már tavaly kiírták a közbeszerzési eljárást, de az eredményt megóvták, így már első lépésben késésbe kerül a projekt. Törzsök meglátása szerint a következő évre várható a szakcég kiválasztása, 2018-ra elkészülnének a tanulmányok, ugyanazon év második felében meghirdetnék a beruházás kivitelezését, ami várhatóan 2019-ben el is kezdődne, de 2020-ig nem lesz működőképes vízszolgáltató hálózat a kistérségben.
Ezt követően a községvezetők aggodalmuknak adtak hangot azért, hogy a vízhálózat kiépítése ennyire elhúzódik, így egyes községek jogosan gondolkodnak azon, hogy a megyei tervtől eltérően önállóan próbálnának erőforrásokat szerezni a helyi vízhálózatok kiépítésére. Ugyanakkor abban sem biztosak a községvezetők, hogy a vízügyi hatóság engedélye ellenére szárazság esetén is lehet elégséges mennyiségű vizet kivenni a Nyárádból a lakosság ellátására.
Az is szóba került, hogy a megyei tervben egyes községek szennyvízhálózatának kiépítése nem szerepel, azaz kiépülhet a vízhálózat, de csatornázás nélkül, miközben az Európai Unió 2018 december 31-éig adott határidőt a hálózatok kivitelezésére. A hatósági ellenőrzések alkalmával állandóan ennek a határidőnek a betartását követelik, miközben erre nem a községek vállaltak felelősséget.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
szóljon hozzá!