Európai színvonalú eredmények a meddőségi klinikán

Csaknem száz gyerek született eddig a Maros Meddőségi Klinika lombikbébi programjának köszönhetően. A 2011-ben nyílt intézményben három kezelt nőnek születtek hármas ikrei.

Vass Gyopár

2014. január 23., 19:492014. január 23., 19:49

2014. január 23., 20:522014. január 23., 20:52

Közeledünk a százas számhoz – ezzel a jó hírrel kezdte a sajtótájékoztatót Nagy Barna szülész-nőgyógyász főorvos, a központ orvos igazgatója, majd a pontosítás kedvéért hozzátette: jelen pillanatban 98 olyan megszületett gyereket tartanak nyilván, akik az ő orvosi beavatkozásuknak köszönhetően jött világra, és további 50 várandós kismamájuk van. A legmodernebb technológiával felszerelt központban 2011 júliusa óta a mesterséges megtermékenyítések sikeressége 35 százalékos, ami kiváló eredménynek számít az európai 28 százalékos átlageredményekhez képest.

A központban a legkorszerűbb genetikai vizsgálatokra is lehetőség van – mondta Bogdan Cârstea embriológus. Az egyik ilyen eljárás az úgynevezett mélyhűtve őrzött termékenység, ami a petesejt mélyfagyasztására, konzerválására és felhasználására vonatkozik. A  mesterséges megtermékenyítési technikák egyik legnagyobb kihívása a sikeres beültetések és születések számának növelése, ennek érdekében a klinika figyelemmel követi a legújabb felfedezéseket.

2012-ben Romániában kétezer mesterséges megtermékenyítésre került sor, bár statisztikai adatok szerint (mivel minden hat párból egy meddőségi gondokkal küzd) évente mintegy 10 ezerre lenne szükség.

Cârstea szerint sokan veszik igénybe a külföldi lombikbébi-programokat, azonban nem számolnak azzal, hogy itthon jóval olcsóbban, ugyanabban a szolgáltatásban részesülhetnének. Az embriológus kitért arra is, hogy szándékukban áll az orvosi turizmus fejlesztése, és fel szeretnék venni a kapcsolatot utazási irodákkal, hogy közös turisztikai-orvosi csomagokat dolgozhassanak ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés