
Csaknem száz gyerek született eddig a Maros Meddőségi Klinika lombikbébi programjának köszönhetően. A 2011-ben nyílt intézményben három kezelt nőnek születtek hármas ikrei.
2014. január 23., 19:492014. január 23., 19:49
2014. január 23., 20:522014. január 23., 20:52
Közeledünk a százas számhoz – ezzel a jó hírrel kezdte a sajtótájékoztatót Nagy Barna szülész-nőgyógyász főorvos, a központ orvos igazgatója, majd a pontosítás kedvéért hozzátette: jelen pillanatban 98 olyan megszületett gyereket tartanak nyilván, akik az ő orvosi beavatkozásuknak köszönhetően jött világra, és további 50 várandós kismamájuk van. A legmodernebb technológiával felszerelt központban 2011 júliusa óta a mesterséges megtermékenyítések sikeressége 35 százalékos, ami kiváló eredménynek számít az európai 28 százalékos átlageredményekhez képest.
A központban a legkorszerűbb genetikai vizsgálatokra is lehetőség van – mondta Bogdan Cârstea embriológus. Az egyik ilyen eljárás az úgynevezett mélyhűtve őrzött termékenység, ami a petesejt mélyfagyasztására, konzerválására és felhasználására vonatkozik. A mesterséges megtermékenyítési technikák egyik legnagyobb kihívása a sikeres beültetések és születések számának növelése, ennek érdekében a klinika figyelemmel követi a legújabb felfedezéseket.
2012-ben Romániában kétezer mesterséges megtermékenyítésre került sor, bár statisztikai adatok szerint (mivel minden hat párból egy meddőségi gondokkal küzd) évente mintegy 10 ezerre lenne szükség.
Cârstea szerint sokan veszik igénybe a külföldi lombikbébi-programokat, azonban nem számolnak azzal, hogy itthon jóval olcsóbban, ugyanabban a szolgáltatásban részesülhetnének. Az embriológus kitért arra is, hogy szándékukban áll az orvosi turizmus fejlesztése, és fel szeretnék venni a kapcsolatot utazási irodákkal, hogy közös turisztikai-orvosi csomagokat dolgozhassanak ki.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!