Értékhordozó zenekar tevékenykedik Gegesben

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Hétéves tevékenységével nem számít kezdőnek a gegesi Ajándék zenekar, amely gyakran lép fel különböző rendezvényeken. Nem a mai modern irányzatokat követi, épp ezért tartja magát különlegesnek és értékközvetítőnek.

Gligor Róbert László

2016. január 11., 14:292016. január 11., 14:29

2016. január 11., 14:292016. január 11., 14:29

A történet úgy kezdődött, hogy a félreeső Gegesben megpróbáltak a gyerekeknek lehetőséget nyújtani zene- és hangszeroktatásra, aki akart, zongorázni, gitározni tanulhatott. Az első év végén úgy gondolták, megmutatják a templomi gyülekezetnek, hogy van értelme, eredménye, gyümölcse ennek a munkának. Ez volt az első fellépésük, ekkor írták első saját dalukat is, egy karácsonyit – idézte fel a kezdeteket az együttes vezetője, Tőkés Attila gegesi református lelkész. Már akkor gondolkodtak a névadáson, végül az Ajándék mellett döntöttek. „Fentről kapjuk az ajándékokat és továbbadjuk, mi is ajándékok vagyunk” – indokolta a lelkész.

Az első fellépés után rendszeressé váltak a gyülekezetben a karácsonyi koncertek. Az együttes az évek során fellépett a környék kisebb-nagyobb településein, egyházi és világi rendezvényeken, ifjúsági keresztyén zenefesztiválon, Makfalván volt az első nagyszínpadi előadásuk egy fesztivál keretében, valamint a nyárádszeredai Csaba királyfi napon is bemutatkoztak. Tőkés Attila mellett van a kezdetek óta Adorjáni Szabolcs gitáros, aki jelenleg Kolozsváron tanul zenét, és itthon oktatja a gyerekeket, továbbá Botos Mirela énekes, és alig két éve csatlakozott hozzájuk dobosként a faluban megtelepedett Szekeres Levente tanár.

Azt is megtudtuk: a dallamok általában Attila szerzeményei, amelyeket Szabolccsal véglegesítenek, a szövegek egy részét is ők írják, de sokat segít a gegesi születésű László János nyugalmazott tanár is, aki sokszor hoz megzenésítésre váró költeményeket, és a magyar költők verseit is előszeretettel feldolgozzák. Zeneszámaik a hitről, szülőföldről, magyarságtudatról szólnak. A több mint kéttucatnyi saját számot repertoáron tartó együttes tavaly a gegesi falustársi találkozó alkalmából kiadta első saját CD lemezét.

A falu örömmel fogadta a zenekar létrejöttét és működését, hisz tagjai mindannyian helyiek, és minden szülő örömmel látja gyereke kibontakozását. A csapatot egyáltalán nem az anyagiak motiválják, hisz legtöbbször az útiköltségeket is ők maguk dobják össze. A CD kiadásához szereztek ugyan támogatókat, de amúgy csak a gyülekezet áll a hátterükben. „A zene érték- és üzenethordozó, szíveket formáló” – mondja Tőkés Attila, aki ezért vállalta fel évek óta az erre fordított munkát és időt, és a fiatalok is ezért énekelnek. Hogy milyen együttesként határozhatnák meg magukat, azt maga a lelkész sem tudja még. Egyházi berkekből indult a zenekar, énekeikben ott van az Istenbe vetett hit, az istenszeretet, a magyarságtudat. Nem törekednek népszerűségre, nem követik a mai fiatalok zenei kedvenceit, dalaikban népi és vallásos motívumok szerepelnek. Úgy vélik, együttesük értékeket ad át, ezért is sajátos a stílusuk, és a társadalomnak csupán egy bizonyos rétegét szólítják meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés