Elutasítják a város költségvetését a marosvásárhelyi liberálisok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Mivel Marosvásárhely költségvetése nem képezte közvita tárgyát, ezért a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciója, akárcsak tavaly, idén sem fogja áldását adni a csütörtöki helyi önkormányzati ülésen napirendre kerülő határozattervezetre.

Vass Gyopár

2014. január 29., 21:452014. január 29., 21:45

2014. január 29., 21:572014. január 29., 21:57

Ionela Ciotlăuş alpolgármester (fotó) szerint nekik is könnyebb dolguk lenne szavazógépekként nyomkodni az igen gombokat, de pártja nem hiába kötelezte el magát a következetesen tiltakozó magatartás mellett. Ebben az évben is az átláthatóság mellett teszik le a voksukat.

„A szavazásra bocsátandó költségvetés nem a város javát szolgálja” – hangsúlyozta a liberális alpolgármester. Ciotlăuş szerdai sajtótájékoztatóján azt állította, a 2013-ban jóváhagyott beruházások és javítási munkálatok hetven százaléka nem valósult meg, másra költötték az előirányzott pénzösszegeket, és ezek szinte gépies módon kerülnek vissza az idei költségvetés-tervezetbe. „Az eladósodott város költségvetéséből hiányoznak a profittermelő beruházások, új lakások építésének tervei és az iskolai ösztöndíjak” – hívta fel a figyelmet az alpolgármester. A tavalyi költségvetéshez képest, amely 326 340 470 lej volt, idén több mint 137 millió lejjel nő Marosvásárhely költségvetése, ez a növekedés nagyrészt az európai uniós pénzalapok és az állami támogatások számlájára írható. A polgármesteri hivatal többek között a virágkertészetnek, a lakótelepi fejlesztéseknek, a környezetvédelmi projekteknek és a közszállítási vállalatnak utalna ki a tavalyihoz képest jelentősebb összegeket, viszont az oktatás, a szociális ellátás és kulturális szolgáltatások terén karcsúsítaná a keretet.

Az alpolgármester azon állítását, miszerint az idei is egy pazarló költségvetés, többek között azzal támasztotta alá, hogy az önkormányzat az idei ünnepi díszkivilágításra 1,8 millió lejt akar megszavaztatni a képviselőkkel. Ciotlăuş a föld alatti kukák kérdését is felvetette. Azt furcsállotta, hogy egy tavalyi határozatban a tanács arról döntött, hogy 35, darabonként 9500 euróba kerülő föld alatti konténert szereznek be, ám az idei költségvetésben megjelenő összegből az derül ki, hogy kétszer annyit szándékoznak vásárolni, bár ezt hivatalosan nem szavazta meg a városi önkormányzat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés