Elszaporodtak a lopások és a betörések

Az utóbbi hetekben történt lopások és betörések sorozata nyugtalanítja számos marosszéki település lakóját. A rendőrség rendszerint nyomozást indít az ügyben, de csak nagyon ritkán kerülnek kézre az elkövetők.

Berekméri Edmond

2014. január 27., 10:342014. január 27., 10:34

2014. január 27., 10:342014. január 27., 10:34

Három településen érdeklődtünk az utóbbi időben történt lopásokkal, betörésekkel kapcsolatosan, de további hasonló bűncselekményekről kaptunk hírt Vajdaszentiványról, Nagyernyéből és Iklandról. A betörők általában az éjszakai órákban törnek be házakba, melléképületekbe, ahonnan elvisznek mindent, ami a kezük ügyébe kerül. Néhány településen segíti a bűnözőket a gyenge közvilágítás, az éjszakai járőrözés hiánya, de az olyan esetek sem ritkák, amikor a lakosság könnyelműsége, elővigyázatlansága járul hozzá a próbálkozás sikerességéhez.

Paplanhuzatba csomagolt áru

Gernyeszegen néhány nap leforgása alatt több betöréssel és lopással járó bűncselekményt is elkövettek – tudtuk meg Orbán Zoltán helyi tanácsostól. P. V. tömbházlakásába az ablakon át hatoltak be. „A tettesek valószínű tudomást szereztek arról, hogy a tulajdonos elutazott néhány napra, így zavartalanul kutathattak” – tájékoztatott a tanácsos. Egy nappal később Sz. L. garázsáról verték le a lakatot, eltulajdonítva négy darab autókereket, valamint egy szerszámkészletet. Egy alszegi házban valószínűleg amatőr tolvajok nézhettek körül, mert nem vittek magukkal értékes tárgyakat. Olyan esetről is tudomásunk van, amikor a szolgálatos rendőr éberségének köszönhetően került vissza az utcára kihordott lopott áru az egyik gernyeszegi vegyesboltba. Egy éjszaka a járőröző rendőrautó gyanús személygépkocsit vett észre az említett üzlet előtt. Igazoltatta az autóban lévő személyeket, megállapítva, hogy egyiküknek nincs személyi igazolványa. Bekísérte a rendőrőrsre, ahol ellenőrizte, hogy az illető nem szerepel a körözött személyek adatbázisában, majd elengedte. Később ismét az üzlet felé autózott, ahol a tolvajok paplanhuzatba csomagolva már kihordták az árut az utcára. A rendőrautó közeledését látva elszaladtak, így a tulajdonos, G. M. kis idővel később visszahordhatta a portékát a vegyesboltba.

Vállalkozók „előnyben”

Sáromberkén, az új év első napjaiban a Székely család vegyesboltját szemelték ki a betörők. A máig ismeretlen tettesek először a riasztóberendezést semlegesítették, aztán az üzletet üresítették ki. Haba Katalin és Gicu vállalkozók otthonába néhány nappal ezelőtt törtek be, felfeszítve a lakás bejárati ajtaját. A tolvajok pénzt, ruhákat, háztartási eszközöket vittek magukkal. „Leszerelték a riasztót, kiengedték a kutyákat, hogy ne ugassanak, aztán megkezdték a garázdálkodást. A nyomozás során megállapították, hogy a tettesek nem hagytak ujjlenyomatot, valószínűleg kesztyűt viseltek. Az elkövetőket nem sikerült azonosítani, de mi azóta sem vagyunk nyugodtak, ha elmegyünk otthonról” – mondta érdeklődésünkre Haba Gicu. Néhány héttel korábban az Állomás utcában lakó Berekméri Istvántól, két alkalommal, összesen negyven darab fajtyúkot loptak el. Itt említjük meg, hogy tavaly több lovat is „elkötöttek” a faluból, a nyomozás akkor sem vezetett eredményre.

Disznó- és tyúkhús

Marossárpatakon karácsonyt megelőzően egy melléképületet üresítettek ki ismeretlen tettesek. A nyolcvan éven felüli Kovács Ferenc néhány nappal korábban vágta le hízóját, de annak szalonnájából, kolbászából, sonkájából nem ehetett. Sőt, a besózott húst is felcsomagolták. A károsult jelentette az esetet a helyi rendőrőrsön, de az elkövetőket nem sikerült kézre keríteni. Nagy Károly kamionsofőr portáján is megfordultak a tolvajok. Decemberben, a két ünnep között, a kert felőli kerítés fonott dróthálóját kivágva jutottak be az udvarra, ahol a tyúkketrecből 12 darab baromfit tulajdonítottak el. „Természetesen a rendőrségen jelentettem az ügyet. Megvizsgálták a nyomokat, fényképeket készítettek, de a tettesek azonosításáról azóta sem értesítettek” – nyilatkozta portálunknak Nagy Károly.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés