
Fotó: Pál Árpád
A marosvásárhelyi rendőrség bűnügyi csoportja március 7-én házkutatást tartott egy marosvásárhelyi személynél, akinél alapos gyanú merült fel, hogy február 16-ra virradóra egy marosvásárhelyi vállalkozás székhelyére tört be egy másik személy segítségével. A betörők előzetesbe kerültek.
2017. március 12., 14:212017. március 12., 14:21
2017. március 13., 14:122017. március 13., 14:12
Az említett éjszakán személygépkocsival közelítették meg a kereskedelmi társaság egyik részlegét, az ablak betörésével hatoltak be az elárusító helyiségbe, ahol leszerelték a falról a mikró-hőközpontot, elvettek egy hőszabályzót, egy polipropilén-hegesztőkészüléket, egy ütvefúrót és más tárgyakat, ezzel összesen 6850 lejes kárt okozva a társaságnak. Mint kiderült, a két, 31 és 33 éves elkövető ellen egy autófeltörési ügy miatt már korábban előzetes letartóztatási parancsot adtak ki, ezért őrizetbe vették őket.
Március 8-án az ügyészség a két gyanúsítottat előállította a bíróságon, amely elrendelte a 30 napra szóló előzetes letartóztatásukat, ami hozzáadódik a korábbi előzeteshez. Amint a károsult kereskedelmi társaság tulajdonosától megtudtuk, a tolvajok rendelkeztek helyismerettel, a mikróközpontot akkurátusan, célszerszámokkal szerelték le, azonosításukban a cég térfigyelő kamerái és az utcán levő kamerák segítették a rendőrséget.
Egy szászrégeni férfit a nőnapon vett őrizetbe a városi rendőrség, miután házkutatást tartottak a lakásán, ugyanis felmerült ellene a gyanú, hogy ő volt az elkövetője annak a március elején elkövetett betörésnek, amely egy műanyagfeldolgozó vállalkozás telephelyén történt. Innen 15 ezer lej értékben vitt el elektromos kábeleket, egy síkköszörűt, egy ragasztópisztolyt, egy elektromos csavarhúzót, villáskulcsokat és emelőt. Az ellopott tárgyak egy részét megtalálták a házkutatáskor. A bűnjelekkel megerősített alapos gyanú miatt a 40 éves régenit őrizetbe vették.
Újabb kilenc elhalálozást okozott az influenzavírus Romániában a múlt héten; ezzel húszra nőtt az idei influenzaszezon haláleseteinek száma – közölte csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Törökország idén vadászgépeket küld Észtországba és Romániába a NATO légtérrendészeti misszióinak keretében – jelentette be csütörtökön a török védelmi minisztérium.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Különösen hideg idő, fagyos éjszakák és reggelek, vegyes halmazállapotú csapadék és megélénkülő szél várható keddig Románia egész területén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön kiadott figyelmeztető előrejelzéséből.
A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Helyi költségvetés híján még csak visszafogottan terveznek a háromszéki önkormányzatok, így a gidófalvi is, amelynek polgármestere közösségi oldalán számolt be a tervekről.
Az igazságügyi törvények felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport második ülésén a felek többek között megállapodtak abban, hogy egy öt évre szóló tervet dolgoznak ki az igazságszolgáltatásban tapasztalható munkaerőhiány kezelésére.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
szóljon hozzá!