
Először szólal meg egyszerre a marosvásárhelyi Vártemplom két orgonája csütörtökön, augusztus 2-án 19 órakor, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Nyáresti orgonahangversenyek sorozatának keretében, Molnár Tünde orgonaestjén.
2012. augusztus 01., 12:102012. augusztus 01., 12:10
2012. augusztus 02., 11:142012. augusztus 02., 11:14
Ha eddig csak külön-külön hallottuk a szentélyben elhelyezett Johann Prause által épített orgonát (fotó) vagy a karzaton lévő Klassmeyer Ernst-hangszert, ez alkalommal zenei párbeszéd-hanghatást élvezhetnek az érdeklődők. „A program záró részében, Terényi Ede Madarak című kompozíciójában a madarak énekét, vidám trillázását a két orgona concertáló hanghatása szólaltatja meg. Egy egész madársereg kórusát különleges ütőhangszerek hangzás-effektusai színezik. Az orgonák váltakozva, vagy egyszerre, akár három orgonista hatkezes előadásában „daloltatja” a madarakat. Közreműködik Berecky-Tollas László és Strausz Imre István, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zeneművészeti karának volt hallgatói”– tájékoztatott Molnár Tünde orgonaművész. Műsoron: J. Pachelbel, N. Bruhns, J. S. Bach, G. F. Händel, Liszt F., Terényi Ede alkotásai.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!