Élő imapajzsot vontak Marosvásárhely köré

Fáradtan, de lelkiekben feltöltődötten érkeztek meg egész napos zarándokútjuk végére szombaton délután a marosvásárhelyi katolikusok. Az első alkalommal megszervezett élő rózsafüzér-imaláncon több száz római katolikus vett részt, és több mint félszázan voltak, akik az egész várost körbejárták s közben hangosan imádkoztak.

Simon Virág

2012. november 25., 16:502012. november 25., 16:50

2012. november 25., 17:322012. november 25., 17:32

A Máltai Segélyszolgálat által kezdeményezett egész napos zarándoklat, imádkozás célja az volt, hogy egybekösse a marosvásárhelyi római katolikus templomokat és az egész napos állandó imádkozással jelképesen ledöntse a város lakói között, de a lelkekben is álló falakat. Elhárítsa azokat az akadályokat, amelyek elválasztanak minket Istentől.

Nyitott szívekre talált a hívó szó

A főszervezővel, a segélyszolgálat helyi vezetőjével Tulit Jánossal a minorita templomban találkoztunk. Mint megtudtuk, szombaton reggel a nemrég felszentelt Szentcsalád templomban kissé aggodalmaskodva várta az indulást, de Istennek hála sokan meghallották a hívó szót, és fontosnak tartották, hogy Szűz Máriához közösen imádkozzanak a városért, annak lakóiért. „Nyitott szívvel fogadták a kezdeményezést, és sokat csatlakoztak hozzá. A város minden katolikus temploma telve volt a hívekkel és sokan csatlakoztak hozzánk, sokan voltak, akik elkísértek egyik templomtól a másikig. Volt olyan nyolcvan éves néni, aki bártan velünk tartott, noha sem egészségügyi állapota, sem kora már nem igazán engedte volna meg, hogy órákat a városban sétáljon. Mintegy 50–60 személy vett részt végig az egész napos zarándoklaton, amely során 15 kilométer gyalogoltunk, végig imádkozva” – mondta Tulit János látszólag fáradtan, de hálásan, hogy sikerült megalkotniuk az élő imaláncot.

Tisztelettel és csodálkozva fogadták őket

A Köteles Sámuel utcában levő minorita templom előtt Oláh Dénes főesperes is csatlakozott a menethez, amely megkerülve a Bolyai Farkas Elméleti Líceumot, leereszkedett a Sáros utcán és úgy érte el a végállomásra, a főtéri Keresztelő Szent János-plébániatemplomba. Útközben az autók tülkölés nélkül várták, hogy a keresztet magasba emelő személy által vezetett imádkozó csoport áthaladjon az útesten. A járókellők közül volt, aki kalapot emelve tisztelgett a zarándokok előtt, és volt, aki keresztet vetett. Tisztelet és némi csodálkozás fogadta városszerte a hangosan imádkozó csoportot. Tulit Jánostól megtudtuk, hogy a Máltai Segélyszolgálat lelki vezetője a járai római katolikus plébános hangosbemondón mondta a városon végig a rózsafüzéren soron következő imát, és vele együtt mondták a fiatalok, idősek is.

Az egész napos rózsafüzér-zarándoklatot méltó módon szentmisével zárult, amelynek keretében szó esett az októberben megkezdődött Hit Évéről is. A Művészeti Líceum diákjai, Barabás Boglárka, Székely Zsófia, Fülöp Orsolya, Székely Dorottya, Cioata Alexandru, Domahidi Péter (felkészítő tanár Székely Levente), valamint Negrea Anna (felkészítő tanár Péter Mária) szimfonikus darabokból adtak elő részleteket, így is dicsérve Istent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés