Elmosta Szovátát az áradás

Tűzoltók, rendőrök, önkormányzati munkások, vállalkozók és helybéliek igyekeztek menteni a menthetőt vasárnap délután a vízár sújtotta Szovátán.

Nyulas Piroska

2016. június 06., 15:452016. június 06., 15:45

Harmadfokú – vörös – árvízriasztás volt érvényben vasárnap este Szovátán. Az erős felhőszakadás következtében két idős embert is ki kellett menteni otthonából. Mintegy 150 gazdaságot árasztott el az útját kereső áradat. „Gyakorlatilag Szováta teljes területét érintette az ár, végighömpölygött a településen. A vízelvezető csatornák nem bírták elnyelni a vizet. A központot kevésbé érintette, mivel ott magasabb a gátrendszer” – mesélte Duka Zoltán, a szovátai önkéntes tűzoltóság tagja. A Felső Szakadát irányából délután 6 óra körül érkező, nagy mennyiségű eső elárasztotta a környező patakokat. A Szovátát Nyárádszeredával összekötő megyei út átfolyóiból kiöntött a víz, egy órán keresztül teljesen lebénítva az itt haladó forgalmat. A víztömeg tíz utcát, 43 házat és pincét árasztott el.

A víz kerítéseket döntött ki, parkot, játszóteret árasztott el. Két idős személyt is ki kellett menteni az otthonukból. A tűzoltók haszon- és háziállatokat, valamint méhkaptárakat is biztonságos helyre menekítettek. A szovátai tűzoltóság autói és szivattyúi mellett homlokrakodóval, csuklós traktorral és kotrógépekkel segítettek a helyiek.

Az önkormányzat útjavító részlegétől, a szovátai erdészeti hivataltól és a rendőrségtől érkezők mellett a nyárádszeredai és nyárádremetei önkéntes tűzoltóságok is bekapcsolódtak a mentési műveletekbe. A marosvásárhelyi a tűzoltóságtól egy csapatszállítót küldtek szivattyúkkal. Az akciót Dorin Oltean, a Maros megyei tűzoltóság parancsnoka vezette, tudtuk meg Duka Zoltántól. A környező településeket nem érintette az áradás. Szovátán hétfőn is folytatódott a víz szivattyúzása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Magyar lány a tízes mögött: Ujfalvi-Veres Dorothea, Maros megye egyetlen tízes román érettségizője

Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.

Magyar lány a tízes mögött: Ujfalvi-Veres Dorothea, Maros megye egyetlen tízes román érettségizője
2025. július 11., péntek

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü

Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.

Miniszteri ebéd a kórházban: Rogobete szerint példaértékű a kórházi menü
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek
2025. július 10., csütörtök

Kristályt árultak, rács mögé kerülhetnek

2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.

Néptánc és zongorakoncert Szovátán
Néptánc és zongorakoncert Szovátán
2025. július 10., csütörtök

Néptánc és zongorakoncert Szovátán

2025. július 10., csütörtök

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok

Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.

Pénzhiány miatt újabb marosszéki településen maradnak el a városnapok
2025. július 10., csütörtök

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után

Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.

Éjszaka is kutattak a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottja után
2025. július 10., csütörtök

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben

Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.

Egy ember meghalt, egy súlyosan megsérült egy Maros megyei autóbalesetben
2025. július 10., csütörtök

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák

Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.

Épül az új börtön, addig is túlzsúfoltak a cellák
2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes