
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhelyen az új évtől 15 százalékkal többet kell fizetni azoknak, akik az uszodai szolgáltatásokat veszik igénybe, a Víkendtelepen sportpályákat akarnak kibérelni, vagy az állatkertben szeretnének egyet sétálni. A helyi önkormányzat tavalyi döntése alapján lehetőség van arra, hogy idén is a tavalyi, vagyis kisebb árakon vegyük igénybe a víkendtelepi és uszodai szolgáltatásokat, de egyelőre senki nem tudja, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani.
2014. január 07., 18:102014. január 07., 18:10
2014. január 07., 18:332014. január 07., 18:33
Nagy vitát váltott ki az önkormányzati képviselők között, hogy emeljék-e és ha igen, mennyivel a nagy népszerűségnek örvendő szolgáltatások árát. Végül úgy döntöttek, hogy mind a víkendtelepi, mind a Mircea Birău fedett uszodai belépőket 15 százalékkal emelik meg. A határozatban az is szerepel, hogy azok a marosvásárhelyiek, akik március 31-ig teljes egészében kifizetik a helyi adókat és illetékeket, az emeléssel azonos értékű, vagyis 15 százalékos kedvezményt kaphatnak, és a tavalyi árakon vehetik igénybe a szolgáltatásokat.
Nem tudják, hogyan alkalmazzák
A helyi képviselő-testület határozata alapján az új évtől megemelt árakon lehet úszni és a Víkendtelepen sportpályát bérelni, a jó adófizetőknek biztosított kedvezményt viszont egyelőre nem lehet igénybe venni. Elsősorban azért, mert az adóhivatal, a szokásos év eleji számítógépes átállások miatt csupán január 14-től, keddtől működik, így addig nem lehet kifizetni az adókat. De előreláthatóan azután sem lesz egyszerű kedvezményben részesülni. A Mircea Birău fedett uszoda igazgatója, Jánosi Levente kérdésünkre azt mondta, hogy az új árakat kifüggesztették, és ő nem tud semmiféle kedvezményről. A városháza sajtószóvivője, Aurel Trif szintén nem tudta, hogy a szóban forgó kezdeményt mikortól és hogyan fogják alkalmazni. Az adóügyi osztály vezetőjéhez, Ercsei Ferenchez irányított, aki Székelyhon.ro kérdésére elismerte, hogy még nem tanulmányozta a szóban forgó határozatot, de szerinte úgy lehet a tavalyi áron igénybe venni a szolgáltatásokat, ha az adó kifizetését igazoló nyugtát felmutatjuk valahányszor az uszodába szeretnénk menni, vagy a Víkendtelepen akarunk napozni, strandolni.
Vannak családi bérletek is
Az új árak a következőképpen alakulnak: a víkendtelepi uszodasátorban és a Mircea Birău fedett uszodában egy felnőtt belépőjegy 10 lejbe kerül, gyerekeknek egy jegy ára 8 lej (a sportklubos úszók esetében kevesebb). A víkendtelepi belépők: felnőtteknek 6 lej, gyermekeknek 3 lej, az egész szezonra érvényes belépő ára csökkent, az eddigi 300 lejről 245 lejre. A víkendtelepi sportpályák bérlési díja is 15 százalékkal nagyobb lett. A marosvásárhelyi állatkertre csupán az áremelés érvényes, a kedvezmény nem. Egy felnőtt belépőért az eddigi 5 lej helyett 8 lejt, a gyermekjegyért az eddigi 2 lej helyett 3 lejt kell fizetni. Újdonság, hogy van családi bérlet: két gyermek és két felnőtt 19 lejért (egy lejjel olcsóbban), két felnőtt és legtöbb 5 gyermek 22 lejért csodálhatja meg az állatokat.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!