Rajtaütésszerű ellenőrzéseket végeztek a közrendészek és bűnügyi rendőrök az elmúlt napokban Maros megyei klubokban, diszkókban és bárokban.
2016. augusztus 09., 18:562016. augusztus 09., 18:56
Az ellenőrzések során 23 bűncselekményre derítettek fényt, 400 kihágási jegyzőkönyvet állítottak ki. Az akcióban 378 rendőr vett részt, összesen 101 ellenőrzésre került sor, ebből 78 a közrenddel kapcsolatos, 23 pedig bűnügyi jellegű volt. Összesen 442 bírságot szabtak ki 109 410 lej értékben.
Amint a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, Andreea Poptól értesültünk, 143 esetben a társadalmi együttélési szabályok, valamint a közrend és nyugalom ellen vétőkre, csendzavarókra szabtak ki pénzbírságot. Tizenegy esetben törvénytelen kereskedelmi tevékenységet folytatókat bírságoltak meg. Összesen hat esetben kellett bírságot kiróni olyan személyekre, akik az őrző-védő tevékenységük során követtek el kihágást. Az ellenőrzések során lefoglaltak 4152 lej értékű gyanús eredetűnek tűnő árucikket, amelyekről ha kiderül, hogy a gyanú nem alaptalan, el fogják kobozni.
Az akcióban mozgósított rendőrök a szórakozóhelyek ellenőrzése mellett figyeltek a közlekedésbiztonságra is. Ilyen tekintetben 249 bírságot róttak ki olyan személyekre, akik vétettek a KRESZ előírásai ellen.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!