Fotó: Boda L. Gergely
Noha a múlt év utolsó hónapja volt a határidő, Marosvásárhelyen még mindig nincsenek kihelyezve a műemlék épületekre a nemzetközi szabványoknak megfelelő többnyelvű táblácskák – közölte Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért elnevezésű civil szervezet vezetője.
2016. június 24., 15:072016. június 24., 15:07
A város sajátos történelmi jellegének megőrzéséért küzdő szervezet több alkalommal is jelezte, hogy törvény szabályozza a műemlék épületek megjelölését, nemzetközileg elfogadott táblák kihelyezését azokra, ám Marosvásárhelyen ezen a téren is mulasztások tapasztalhatók. Kovács István Dávid lapunknak kifejtette, a szervezet saját költségen 25 ilyen táblát készíttetett, amelyek a román és a magyar nyelvű felirat mellett angolul, németül és franciául tájékoztatnak például az Aleaxandru Papiu Ilarian Főgimnázium (volt leánygimnázium), vagy a Makariás-ház múltjáról, annak építési évéről, építtetőiről. Ezeket a helyi tanácsnak is bemutatták még 2014-ben, a szóvá tett hibákat kijavították, újraszerkesztették a szöveget.
„A műemlék tábláknak egységeseknek kell lenniük, mind a betűméretet, mind a színt illetőleg. Mi ezt tiszteletben tartottuk, ahogyan a szöveget is az előírásoknak megfelelően szerkesztettük. Ennek ellenére Marosvásárhelyen még egyetlen ilyen tábla sincs kihelyezve” – hívta fel a figyelmet Kovács, aki elmondta, többször egyeztetett a polgármesterrel is, aki minden alkalommal meghallgatta őt, igazat adott neki, sőt biztatta, hogy helyesen jár el. Most egy nyílt levéllel fordult Dorin Floreához, amelyben többek közt a meg nem valósított ígéreteire figyelmezteti őt. Azt kéri tőle számon, hogy „miért nem tartja tiszteletben a törvény által megszabott kötelezettségeket”, illetve felveti azt is, hogy „ezekért a mulasztásokért és a helyhatósági törvények be nem tartása miatt is” pert kezdeményezhetnének ellene.
A műemlékvédelmi törvényre hivatkozva Kovács István Dávid kifejtette, hogy „azokban a helységekben, ahol a magyar nemzetiségűek számaránya eléri a 20 százalékot, magyar nyelven is fel kell írni a műemlék épületre vonatkozó információkat. Csakhogy a jelenlegi (régi-új) polgármester eddig egyetlen egyre sem helyezte ki a feliratokat semmilyen nyelven, holott 2015 februárjában helyhatósági határozat is született erre vonatkozóan – tájékoztatott a Demokratikus Marosvásárhelyért vezetője, aki nylít levelében nyomatékosan kéri az előljárót, hogy tartsa tiszteletben a műemlékvédelmi törvényt, és helyezze ki a feliratokat. Amennyiben ez nem történik meg feljelentést tesznek a polgármesteri hivatal ellen.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
szóljon hozzá!