
Elkészült Szovátán a Só útja elnevezésű projekt, amely az üdülőváros turisztikai infrastruktúrájának korszerűsítését, a természeti erőforrások értékesítését és az idegenforgalmi szolgáltatások minőségének javítását célozta.
2015. december 31., 20:272015. december 31., 20:27
A több mint ötmillió lejbe kerülő beruházást szerdán zárták le hivatalosan. Az európai uniós alapokból finanszírozott projekt kiemelt célja volt a Medve-tó és a sósziklák erdőségei nevű természetvédelmi terület infrastruktúrájának fejlesztése, a helyi szabadidős lehetőségek változatossá tétele a főidényen kívül is, valamint az ott található természeti értékekre vonatkozó ismeretek gazdagítását. Az akciónak mind a turisták, mind a Szovátán élők kedvezményezettei, hiszen mindannyian használhatják a korszerű szabadidős parkot.
Jól járnak ugyanakkor a településen működő vendéglátó-ipari egységek is, hiszen a várható forgalomnövekedés nyomán bevételeik is bővülnek. A projekt révén a Szovátát felkereső turisták számának megkétszereződése várható már idén: míg 2011-ben mintegy 180 ezren látogattak az üdülőtelepre, mostanra már csaknem 300 ezren utaztak ide, az üdülők száma pedig egyre növekszik.
A helyi önkormányzat 2011 nyarán kötött szerződést a turisztikai minisztériummal a beruházás kivitelezésére, amely a fürdőtelep infrastruktúrájának kiépítése után Szováta legfontosabb befektetése. A Medve-tó körüli természetvédelmi övezetben 6 gyógysétányt, illetve ökológiai tanösvényt alakítottak ki 2,8 kilométer hosszúságban, emellett öt megfigyelő pavilon és kilátó épült a dombokon.
Az üdülőket tizenhat pihenőhely és a természet megfigyelésére alkalmas pont is várja, a sétányok mentén pedig padokat, asztalokat szereltek fel. Megépült ugyanakkor egy információs állomás és pihenő, valamint egy mosdóhelyiség, emellett közvilágítási és térkamerás megfigyelőrendszert szereltek fel. A beruházás nyomán nyolc új munkahely jött létre.
A szerdai eseményen Péter Ferenc polgármester arra mutatott rá, hogy noha az idegenforgalom az a gazdasági ágazat, ahol a befektetések a leghamarabb megtérülnek, szerinte ezt sem az előző, sem a jelenlegi kormány nem tartja szem előtt, vagyis nem fordítanak eleget a turizmus fejlesztésére.
„Ehelyett a korszerűsítések a megyeközpontokat érintik, míg a fürdőtelepeknek csak épp annyi jut, hogy befogják a szájukat. Ilyen körülmények között Szovátának nem sok lehetősége maradt a következő években turisztikai célú támogatást lehívni, ezért a természeti értékei révén próbál többletet hozni a helyi turizmusba és gazdaságba, továbbá mindent megtesz, hogy turisztikai forgalmát megtartsa” – fogalmazott Péter Ferenc.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!