
Fotó: Gligor Róbert László
Nemcsak az úttestek állapota, hanem ezek széleinek gondozatlansága is veszélyt jelent az autósok számára – főleg vidéken és főleg éjszaka. Amíg ezekre is kellőképpen odafigyelnek a karbantartással megbízott cégek, addig a járókelőknek ajánlatos óvatosan közlekedni.
2014. december 11., 14:052014. december 11., 14:05
Több mint két éve beszakadt az úttest széle Jedden, a Marosvásárhely és Nyárádszereda közötti 135-ös megyei úton, azóta sem javították ki. A helyszín azért is veszélyes, mert híd melletti részről van szó. Kérdésünkre Bányai István alpolgármester elmondta: többször jelezte a helyzetet a megyei tanácsnál, és Kelemen Márton alelnöktől ígéretet kapott, hogy a jövő évi költségvetésbe belefoglalják a munkálatot. A híd is korszerűsítésre, esetleg cserére szorul.
A veszélyre jó ideig semmi sem figyelmeztette az autósokat, aztán a nyár végén piros és fehér műanyag elemekkel kerítették el a helyet, így a híd még szűkebb lett. Nemrég a műanyag helyett betonelemeket és figyelmeztető jelzéseket helyeztek el. Bányai István már kérte, hogy helyezzék vissza a műanyag elemeket. Igaz ugyan, hogy éjszakánként többször beleütköztek a figyelmetlen gépkocsivezetők, de nem volt annyira veszélyes, mint a jelenlegi „betonkorlát”. Az is igaz, hogy amióta a betonelemek és a kijelzők megvannak, nem történt baleset, legalábbis nem tud róla – tette hozzá az elöljáró.
Az ehedi útnál eltűnt a kráter
Jókora üreg tátongott több mint egy évig az ehedi letérő közelében, a Havadtő és Jobbágytelke közötti 135A jelzésű megyei úton is. Az úttest alatti áteresz még tavaly beszakadt, de kijavítására mindeddig várni kellett. Barabási Ottó, Székelyhodos község polgármestere megkeresésünkre kifejtette: többször is jelezte az esetet a megyei önkormányzatnak, és ígéretet kapott a javításra. Az elmúlt napokban végre elvégezték a szükséges beavatkozásokat: új beton átereszeket helyeztek el, és kijavították az úttestet.
Amúgy az utakkal kapcsolatban az elöljáró megjegyezte: nemcsak azok állapota, hanem széleinek gondozatlansága is problémát jelent. Évek óta nem kaszáltatja le a megyei önkormányzat a sáncok szélét, s a kiugró, az úttesten átszaladó vadállatok állandó veszélyt jelentenek az autósok számára. Főleg az őzek miatt történnek balesetek, de Iszló kijáratánál már medve is került az úttestre, megrongálva egy autót. Az idén Székelyberéből kölcsönvett géppel lekaszálták egyes helyeken az út menti sáncok martját, ennek ellenére havonta jeleznek két-három balesetet.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!