Fotó: Boda L. Gergely
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Maros megyei szervezete évek óta köszönti és díjban részesíti azokat a művészekeket, tudósokat, orvosokat, egyetemi tanárokat, akik tevékenységükkel hozzájárultak közösségük értékeinek gyarapításához. Az idén Olosz Katalin néprajzkutató, Kerekes Péter Pál fotóművész és Bölöni Domokos író, publicista vehette át az elismerést.
2016. május 12., 22:352016. május 12., 22:35
Az ünnepi eseménynek a Kultúrpalota kisterme adott otthont. Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke köszöntötte a díjazottakat, és ismertette az elismerés jelentőségét, majd Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója szólt az egybegyűltekhez.
Olosz Katalin néprajzkutató érdemeit Barabás László ismertette, kiemelve azt a hatalmas munkát, amelyet az erdélyi magyar folklór kutatása jelentett. Olosz Katalin háromszéki származású, Sepsiszentgyörgyön érettségizett. Kolozsvárra ment egyetemre, a Bolyaira, amelyet időközben változtattak Babeș-Bolyaira. Pályafutásának első 25 évében tanított a marosvásárhelyi pedagógia főiskolán, amelynek megszűnése után a Román Akadémián dolgozott tudományos kutatóként. Kötetei jelentek meg az erdélyi magyar folklórról, feltárta mindazt, amit a szakma sem ismert, hatalmas adatanyagot gyűjtött össze. A rendszerváltást követően, 1990 után pályája fölfelé ívelt, nyugdíjasként sem hagyta abba a munkát. Jelenleg az erdélyi magyar ballada katalógus összeállításán dolgozik.
Kerekes Péter Pál fotóművészt Gáspár Melinda méltatta, felsorolva mindazt, amit a természetjáró fotográfus a közösségéért tett. A marosvásárhelyi születésű fotóművész életét meghatározta születési helye, gyermekkori környezete, a cukorgyár, a közeli Maros, a gyümölcsös, az erdő, a rét, a természet. A Bolyai Gimnáziumban érettségizett, a műszaki főiskola után a cukorgyárban dolgozott, majd a Both Károllyal való találkozása végképp a természet felé irányította. Túrázott, fotózott, lefényképezte például a város összes ritka fáját, fotóklubot irányított, kiállításokon vett részt, újraalapította az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Kerekes Péter Pál hatvan éve járja a természetet, ötven éve lóg a nyakában a fényképezőgép. Nem csak a természetet és a természetjárást szerettette meg nagyon sok emberrel, de a szeretet képességét is átadta.
Bölöni Domokos író, publicista érdemeiről Nagy Miklós Kund beszélt. Az első 70 év a legnehezebb, a többi jön magától – mondta volt kollégájáról a méltató. Bölöni Vámosgálfalván végezte az elemi iskolát, Dicsőszentmártonban érettségizett, Marosvásárhelyen szerzett tanári diplomát, Korondon tanított, majd 1990-től a Népújság munkatársa volt. Öt éve nyugdíjas, de egy vérbeli tollforgató nem tud nyugdíjba vonulni. Annyi mindent megélt, rengeteg embert megismert, memóriája őrzi a számtalan emléket, és mindehhez még hozzájön a végtelen fantáziája – akár több kötetet is megírhatna, hangsúlyozta Nagy Miklós Kund, aki egy nagyobb regényt vár a díjazottól. Humor nélkül lehet, de nem érdemes élni – tette hozzá a méltató, aki humoros megfogalmazásban sorolta fel Bölöni Domokos megjelent köteteit.
A díjátadó második felében Ritziu Ilka Krisztina kalotaszegi népballadát adott elő, majd a Kántor-tanítóképző Főiskola kórusa lépett fel Csíki Csaba karnagy vezetésével.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!