
A sokak által ismert marosvásárhelyi pedagógus földi maradványait kedden helyezik örök nyugalomra Marosvásárhelyen.
2016. január 18., 16:502016. január 18., 16:50
2016. január 18., 16:502016. január 18., 16:50
Gráf Hajnalka Márta Zsil-völgyi református lelkészi családból származott, a kolozsvári leánygimnáziumban tanult. 1951-ben érettségizett, majd olyan időben végezte az egyetemet, amikor Szabó T. Attila, Szabédi László, Szigeti József voltak professzorai. Marosvásárhelyen a leánygimnáziumban kezdte tanári pályafutását, majd Nyárádszeredába került, ahol 1962–1985 között, nyugdíjba vonulásáig magyar irodalom-szakos tanárként dolgozott a helyi középiskolában. Úgy érezte, hogy a vidéki gyereknek többet lehet adni, és azt ők nyílt lélekkel, tiszta szívvel fogadják be. Munkássága maradandó volt a nyárádmenti kisváros és annak környezete számára: későbbi irodalom-szakos tanárok, pedagógusok, lelkészek, színészek nőttek ki a szeredai gimnáziumból, de aki kétkezi munkás lett, az is verset és olvasást szerető ember maradt. A tanárnő úgy gondolta, hogy őszinte szeretettel meg lehet változtatni a világot. Ezért is telepedett át Nyárádszeredába, segítette férjét, Kiss Endre egykori körorvost munkájában, nevelte gyermekeiket, unokáikat ugyanebben a szellemben.
1985-ben vonult nyugdíjba, de azóta sem tudott tétlenül ülni. Az a megszállott pedagógus volt, aki nem tudott úgy élni, hogy valamit ne adott volna másoknak. Hitvallása volt: „Adni, adni, mindig csak adni, jó szót, mosolyt, hitet, bátorítást és sok-sok önzetlen szeretetet.” Nyugdíjas évei alatt is dolgozott, alkotott, diákokat és felnőtteket segített, pennájukat irányította, lelküket csiszolgatta, kilenc éven át az egykori Bekecsalja lap szerkesztőségének is tagja és mentora volt. Ajtaja mindig nyitva volt, bárki beléphetett egy könyvért, egy beszélgetésre. Mindig otthonának érezte Nyárádszeredát, azzal a gazdag anyaggal, amit hozott magával a Zsil-völgyéből, Kolozsvárról, Marosvásárhelyről.
Öt évvel ezelőtt a kisváros vezetősége Bocskai-emléklappal tüntette ki. A figyelmesség, értékelés mindig jól esett számára, de mindennél többet ért tanítványai visszajelzése, a személyes találkozások és őszinte hűségük, hiszen állandóan visszatértek hozzá. Mindegy, hogy Stockholmban vagy Budapesten éltek, vagy csupán a szomszéd faluból kerékpároztak át hozzá. Tavaly elismerő oklevelekkel köszönte meg a nyárádszeredai középiskola az egykori pedagógusok munkáját. Ekkor a mindenki Hajni nénije a következőket mondta: „Boldog pedagógus voltam. Lélekben mindig tanár vagyok. Ha újrakezdhetném az életemet, újra ezt csinálnám”.
Tavaly erőt vett rajta a betegség, a hétvégén pedig, műtét utáni rehabilitáció időszakban meggyengült teste végleg megpihent. Temetése kedden 14 órától lesz Marosvásárhelyen a református temetőben.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.