Bár Ioan Olimpiu Sabău PSD-s önkormányzati képviselő megpróbálta megakadályozni, hogy Bethlen Gábor fejedelemnek szobrot állítsanak, végül négy tartózkodással megszavazták a magyar tanácsosok által ez irányba benyújtott kezdeményezést a keddi marosvásárhelyi képviselő-testületi ülésen.
2015. augusztus 25., 19:592015. augusztus 25., 19:59
2015. augusztus 26., 09:382015. augusztus 26., 09:38
Sabău a határozattervezet elhalasztását kérte, arra, hivatkozva, hogy ő nem tudja ki volt „Gábor úr” („domnul Gabor”), s valószínűnek tartja, hogy társai között is van még olyan, aki nem ismeri, így nem tud érdemben szavazni a szoborállításról. A tervezet elhalasztását szavazásra bocsátották, de nem fogadták el.
Józsa Tibor azt javasolta, hogy nevezzenek meg egy határidőt, amíg a már megszavazott szobrok a helyükre kerülnek, míg az ötletadó Soós Zoltán azt tartotta fontosnak, hogy jövő októberig mindenképp legyen kész az erdélyi fejedelem szobra, s méltó helyen álljon.
Claudiu Maior alpolgármester felvetette, hogy a szeptemberi soros tanácsülésig Peti Andrással együtt összeírják azokat a szobrokat, amelyek felállításáról bár szavazott a tanács, ez eddig nem történt meg. Elmondta, hogy egyszerre nem tudják a szobrokat kihelyezni, mert annak nagy anyagi vonzata van, s jelenleg a költségvetésben erre nincs pénz. Kiderült, hogy a sokat vitatott Vivu-szobor nem is Bethlen Gábor fejedelem „társa”, hanem a Sütő Andrásé, mert állítólag akkor a román közösség nem jelölt meg senkit, akinek szobrot kívánna állítani. Így Bethlen Gáborért cserébe a felvilágosodás kori román kulturális mozgalom, az erdélyi iskola egyik képviselőjének állítanak majd emlékművet. Azt is egy következő határozatban döntik el, ki lesz az.
A Bethlen-szoborról szóló tervezetet négy tartózkodással elfogadták. Soós Zoltán örvendetesnek tartotta, hogy pozitív döntés született az ügyben, s reményét fejezte ki, hogy sikerül egy színvonalas alkotói pályázatot meghirdetni, és a Marosvásárhelynek királyi rangot adó fejedelemhez méltó szobrot felállítani Marosvásárhely központjában.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!