Elektrotechnika magyarságépítéssel

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Idén a marosvásárhelyi Elektromaros Technológiai Líceum látta vendégül a budapesti Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium, a révkomáromi Ipari Középiskola és az adai Műszaki Iskola diákjait a nemzetközi komplex elektrotechnikai versenyen.

Gáspár Botond

2016. május 01., 14:462016. május 01., 14:46

A megmérettetés célja a szaktudás fel- és összemérésén túl egymás megismerése, kis betekintés a szlovákiai, szerbiai, romániai és magyarországi magyarság életébe, történelmébe. Idén április 28. és május 1. között a marosvásárhelyiek voltak a házigazdák.

A rendezvényen minden iskolát négy tizenegyedikes diák és két kísérő tanár képvisel. „2001-ben a budapesti Bolyai János-iskolában fogalmazódott meg az ötlet, ott szerveztük az első három kiadást, azóta évente változik a helyszín, Marosvásárhely legutóbb 2013-ban volt házigazda. Az elektrotechnikai és elektronikai tudásfelmérés elméleti részét a mi iskolánkban szervezzük, a gyakorlatit pedig a Sapientián. Utóbbi esetében a helyszínen tudják meg, hogy három óra alatt milyen működő mütyürt kell összeszerelniük, ehhez kapnak részelemeket és útmutatást. Az itt készülő kütyüket hazavihetik a diákok. A vándorserleget mindig a csapatverseny győztese viszi haza, legutóbb a pestiek nyertek” – ismertette Pethő László, a rendezvény egyik ötletgazdája és éltetője, az Elektromaros líceum tanára.

Mint mondta, elektrotechnikai szakemberekből óriási hiány van szerte a világon, a tanulók megélhetése tehát biztosított, az oktatási körülmények azonban mostohák. „A gyerekek lelkesek, készülnek, dolgoznak, de nem kapunk állami támogatást, felszerelés- és műhelyhiánnyal küzdünk, máshol olyan infrastruktúra van, hogy leesik az állunk. Nálunk csoportbontás nélkül oktatunk, vagyis 30 diákkal dolgozunk egyszerre, míg például Szlovákiában tízen tanulják a szakmát egy csoportban. Szerbiában a háború után volt egy kis megtorpanás, de mára már Ada is megelőzött bennünket. Mi évről évre lemaradunk, hátrányba kerülünk, mások pedig fejlődnek, elrobognak mellettünk” – fogalmazott Pethő László.

Idén a csapatversenyt a budapestiek nyerték a marosvásárhelyiek, a révkomáromiak és az adaiak előtt, míg egyéniben két budapesti diák mögött harmadik helyen az Elektromaros tanulója, Nagy Vilmos végzett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került