
Fotó: Boda L. Gergely
Elbírálta a második félévre meghirdetett kulturális és sportpályázatokat a marosvásárhelyi városháza szakbizottsága.
2015. július 06., 17:392015. július 06., 17:39
A legutóbbi önkormányzati ülésen elfogadták a nyertes pályázatokat tartalmazó határozatokat, amelyekből kiderül, hogy hetven rendezvényt, eseményt, kiszállást támogat a város, összesen csaknem egymillió lej értékben.
A kulturális pályázatok közül a legnagyobb összeget a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kapja, 34 650 lejt, amellyel részt vesz egy lengyelországi színházi fesztiválon októberben. A magyar érdekeltségű pályázatok közül kiemelünk néhányat: a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület Reményik Sándor emlékesetet szervez, erre kért és kapott támogatást, 7092 lejt. Szintén ők szervezik meg az immár hagyományos operettestet, amelynek költségeihez a helyi tanács 5319 lejjel járul hozzá. A civil szervezetek tanácskozására, amelyet ugyancsak az egyesület szervez, 8145 lejt hagytak jóvá, valamint a fiataloknak szervezendő etikavetélkedőt csaknem 5 ezer lejjel támogatják. Az Unitarcoop Alapítvány 1040 lejt kapott az időseknek szervezett programjaira, az ötödik alkalommal megtartandó örmény-magyar napok szervezőinek kérésére 4800 lejjel „pótolnak be” a rendezvénysorozat költségvetésébe.
Nem kaptak támogatást azok a szervezetek, egyesületek, amelyek nem tudták bizonyítani, hogy önrésszel rendelkeznek, s azok sem, amelyeknek adóssága van a várossal szemben. Így esett el a támogatástól többek között a zsidó hitközség, amely két pályázatot nyújtott be.
A sportpályázatokra jóváhagyott összegeket sürgősségi napirendi pontként fogadták el a tanácsosok, azért, mert az események nagy része júliusban zajlik, így nem lehetett megvárni a hónapi végi ülést. Összesen 59 pályázatot nyújtottak be, három kategóriában: verseny-, iskolai és tömegsport. A Szász Albert Sportiskola és a Iskolás Sportklub kért és kapott támogatást a második kategóriában, összesen 68 500 lejt, többnyire versenyek szervezésére, vagy vetélkedőkön, találkozókon való részvételre. A tömegsport kategóriában összesen nyolc pályázatot bíráltak el kedvezően, 60 300 lejt biztosítanak a szervezőknek.
Az összegek megszavazása előtt Józsa Tibor tanácsos megkérte a városháza szakigazgatóságának illetékeseit, hogy a következő ülésen számoljanak be arról, hogy az idei első félévre megítélt támogatásokból mennyit fizettek ki, illetve mekkorák az elmaradások az ilyen és hasonló pályázatok esetében. A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ugyanis rendszeresen féléves-éves késéssel fizeti ki a pályázatokon elnyert összegeket, nehézséget okozva ezzel a szervezőknek.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!