Egyetemisták adományoztak Adélkának

Köztudott, hogy az egyetemistáknak soha nincs pénzük, a lakbérre vagy akár a szórakozásra is a hasukon spórolnak. Lehet, hogy a pénztárcájuk üres, de a szívük tele van szeretettel, ezt a Sapientia egyetem egyik végzős évfolyama be is bizonyította. A Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségében Adélka megsegítésére szánt dobozban az egyetemisták is elhelyezték adományaikat.

Becze Dalma

2014. február 02., 16:382014. február 02., 16:38

Korábban beszámoltunk arról az öt éves kislányról, akinek több mint fél évvel ezelőtt az onkológiai osztályt kellett otthonának tekintenie. Tamás Adélka édesanyja beteg kislányán kívül még két gyereket nevel egyedül, így nagy anyagi gondokkal küzd, főleg a gyógyszerek magas ára miatt. Segítségkérésük többekhez eljutott, akárcsak a Sapientia egyetem marosvásárhelyi karán tanuló harmadéves kommunikáció és közkapcsolatok szakos hallgatókhoz is.

Az ötletgazda, Tamás Mária tudta, hogy évfolyamán a megfelelő hozzáállást találja majd, ezért bátran felvetette a lehetőséget. „Az újságból értesültem Adélka helyzetéről, és nagyon megesett rajta a szívem, főleg azért, mert ismerem a családot. Szerettem volna adakozni valamilyen formában, de arra gondoltam, hogy én egyedül keveset tudnék adni. Ekkor jött az az ötlet, hogy ismertessem a helyzetet az évfolyamtársaimmal is, hátha együtt többet tudnánk adni a kislánynak. Több hasonló akcióban fogott már össze az évfolyam, így mindenki pozitívan ragállt a felvetésre, és az évfolyamvezető tanárunk is helyeselte az ötletet, aki szintén adományozott. Bár igaz az a mondás, hogy az egyetemistáknak kevés a pénzük, arra világított rá Adélka esete, hogy van, aki az egyetemistáknál is rosszabb helyzetben van. Sokszor olyan apróságok miatt tudunk keseregni, most megtanulhattuk azt, hogy ki kell lépnünk a magunk kis világából, s másokra is figyelnünk kell” – mondta a harmadéves hallgató.

Közösségformáló jellege volt akciójuknak, tudtuk meg Lovász Boglárkától. „Az évfolyam Facebook-csoportján tette közzé a hírt az évfolyamtársam, és azt javasolta, hogy gyűjtsünk néhány lejt a kislánynak. Én azelőtt is hallottam a helyzetéről, de nem jártam olyan helyen, ahol gyűjtötték az adományokat, így nagyon jó volt az, hogy valaki felvállalta, hogy összegyűjti és elviszi a pénzt egy gyűjtőközpontba. Az évfolyam már többször összefogott, például közösen vettünk részt az egybanis akcióban is, így sok kicsi sokra megy alapon most is jó ötletnek tartottuk a gyűjtést. Végzősök lévén ez az utolsó együtt töltött évünk, így szeretnénk ezt kihasználni minden szempontból. Amennyit külön-külön adtunk, az jelentéktelen összeg. Megspóroltunk egy kiflit, egy kávét, egy ebédet, ki amit tudott, de összetéve mégis segítettünk valakin” – mondta az egyetemista.

A hallgatók néhány lejt gyűjtöttek, lehetőség szerint, így több mint száz lejjel járultak hozzá az édesanyai költségeihez. Egy apró dologról mondtak le, és összefogtak, ezzel példát adva más közösségeknek. Az Adélka számára szánt adományokat továbbra is le lehet adni a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőségében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 30., vasárnap

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések

Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.

Átutalt összegek, átvert turisták, rendőrségi feljelentések
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés