Egy hét alatt 103 jogosítvány intett búcsút gazdájának

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az utóbbi hetekben a Maros megyei utakon bekövetkezett sok súlyos, több halálos áldozatot is követelő baleset szigorúbb ellenőrzésre késztette a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szolgálatát.

Bakó Zoltán

2016. augusztus 17., 19:242016. augusztus 17., 19:24

A múlt héttől megszervezett Blokád fedőnevű akció célja, hogy minimálisra csökkentse a balesetek előfordulási arányát a közutakon. A szigorúbb ellenőrzések ellenére is történtek súlyos, emberéletet követelő balesetek, mint amilyen a keddi Marosludas melletti is volt, vagy a korábbi Szásznádashoz közeli, ahol négy nap alatt kétszer történt ütközés.

Andreea Pop, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője számolt be szerdán a Blokád-akció eddigi eredményeiről. Mint elmondotta, az ellenőrzés szigorítását az is indokolja, hogy megnövekedett a megyén áthaladó forgalom a szabadságolások miatt.

Augusztus 8. és 14. között 894 közrendész, bűnügyi  és forgalmi rendőr volt jelen az utakon, összesen 135 akciót bonyolítva le. A forgalmisták mellett szükség volt a többi ügyosztály rendőreire is, ugyanis a forgalom ellenőrzése mellett a bűnügyekre is figyelni kell. Elsősorban a baleseteket leggyakrabban előidéző okokra figyeltek a rendőrök: gyorshajtás, szabálytalan és veszélyes előzés, kötelező előny megadásának betartása a többi jármű és a gyalogosok számára, ittas vezetés. Mindössze hét nap alatt 102 bűncselekmény történt – 45 köztörvényes, 25 közlekedési jellegű és hat lőfegyverekkel és lőszerrel kapcsolatos. Összesen 1440 bírságot róttak ki, 381 596 lej értékben.

A megye területén hat szűrőpontot hoztak létre a közlekedésrendészek, ezeknél 1044 esetben róttak ki bírságot. Hét esetben alkohol befolyása alatt történő járművezetés miatt kellett bírságot kiszabni, 537 esetben gyorshajtás, a megengedett sebességhatár túllépése, 22 esetben pedig a szabálytalan előzés miatt. A rendőrök időlegesen bevontak 103 gépjárművezetői jogosítványt, ebből tizenkettőt azért, mert tulajdonosuk alkoholt fogyasztott vezetés előtt, 17-et pedig gyorshajtás miatt. Bevontak még 49 forgalmi engedélyt is. A bűnügyi és fegyverrel kapcsolatos bűnügyeket vizsgáló rendőrök elkoboztak öt lőfegyvert, ebből három halálos, kettő pedig légsűrítéssel működő, nem halálos hatású volt. Ezek mellett lefoglaltak 14 darab lövedéket.

Vasárnap egyébként Szásznádas külterületén egy 27 éves fiatalember személygépkocsijával túl gyorsan hajtott be egy kanyarba, elvesztette uralmát a jármű fölött, s emiatt beleütközött egy út menti betonoszlopba, amitől az autó felborult. A balesetben a személygépkocsi vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán