
Fotó: Boda L. Gergely
Elektromos árammal közlekedő autóbusszal utazhatunk Marosvásárhelyen. A járművet öt éve gyártották, azóta próbaúton van, lehetőséget teremtve a tömegközlekedési vállalatoknak, hogy meggyőződjenek hasznosságáról. Megtörténhet, hogy kötelező lesz az e-buszok beüzemelése, egy erre vonatkozó kormányhatározat már a szenátus napirendén van.
2015. december 30., 15:532015. december 30., 15:53
2015. december 30., 15:542015. december 30., 15:54
A január elejéig Marosvásárhelyen levő e-busz nyolc órát töltődik, ugyanannyi ideig képes utasokat szállítani. A közszállítási vállalat igazgatója, Tatár Béla érdeklődésünkre elmondta, mindennap használják a „zöld buszt” a város különböző útvonalain, az utasok ezen a járművön nem kell jegyet váltsanak. Elsősorban azt figyelik, hogy mennyi idő alatt teszi meg a kijelölt útvonalat, mekkora a kapacitása, és hogyan fér el a város utcáin.
Arra a kérdésünkre, hogy szándékszik-e a város tulajdonában levő vállalat ilyen környezetkímélő és zajmentesen szállító autóbuszokat vásárolni, az igazgató elmondta: igen. Uniós elvárás, hogy a tömegközlekedési eszközök egy részét fokozatosan lecseréljék környezetkímélőkre, Vásárhelyen is ez kell legyen a tendencia. Tatár Béla tudomása szerint 2050-ig az autóbuszok 60 százalékát ilyenre kell cserélni. A közszállítási vállalat vezetője nem tudta megmondani, hogy mennyibe kerül egy e-busz, szerinte 300-400 ezer euró között lehet az ára.
Egy friss törvénytervezet szerint a közbeszerzési eljárások legalább felénél elektromosan működő tömegközlekedési eszközöket kellene vásárolniuk az önkormányzatoknak. A környezetbarát közlekedést elősegítő törvényt hat szociáldemokrata (PSD) és két nemzeti liberális párti (PNL) képviselő terjesztette a szenátus elé. A tervezet a környezetbarát közlekedési eszközök vásárlási kötelezettségét azokra a magáncégekre is kiterjeszti, amelyek a megyei jogú városokban és metropolisövezetekben bonyolítanak le tömegközlekedési tevékenységet.
A törvény célja, hogy csökkentse a szennyezést a zsúfolt városokban, kevesebb benzin, valamint gázolaj fogyjon, és előtérbe kerüljenek az új technológiák a szállításba. „Az elektromosan működő tömegközlekedési eszközök jó hatással vannak az általuk kiszolgált közösségek gazdasági és ökológiai fenntarthatóságára” – írják a jogszabály kezdeményezői. Az indoklás rámutat: „EU-s szinten az üvegházhatású gázkibocsátás mintegy 28 százalékát okozza a közlekedés, amiből 84 százalékot a tömegközlekedés, azzal a megjegyzéssel, hogy 10 százalékot a városi forgalom tesz ki”, „környezetbarát közlekedés pedig általában minden olyan közlekedési eszközt takar, amely a folyékony üzemanyag csökkentésével jár”. A szenátus a parlament első háza, amely a tervezetről szavaz.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!