Több Maros megyei sajtóorgánum is arról számolt be hétfőn, hogy egy nappal korábban a helyi rendőrség három kiskorút talált a Segesvári úton, akik vadkendert szívtak, s emiatt a drogellenes ügyosztály vizsgálódik az ügyükben. Később kiderült, hogy a dolgok nem épp úgy történtek, ahogy a helyi rendőrség közölte az Agerpres hírügynökséggel.
2015. április 09., 14:472015. április 09., 14:47
A helyi rendőrség főnöke, Valentin Bretfelean hétfőn még azt közölte az országos hírügynökségnek, hogy amikor a rendőrjárőr megközelítette a három kiskorút, azok rendkívül agresszívvá váltak, egyiküket mozgásképtelenné is kellett tenni.
A hír szerint a járőrnek gyanús lett a három fiatal viselkedése, ezért azonosította őket (a marosvásárhelyi 14 éves D. R. I., a 16 éves M. Sz. H. és a szintén 16 éves S. E. F.-ről volt szó a helyi rendőrség szerint). Eközben a delikvensek ok nélkül nevettek, hirtelen agresszívekké váltak, vörös volt a szemük, pupillájuk kitágult – szól a rendőri jelentés. Kihívtak egy rohammentős (SMURD) egységet, akik megvizsgálták a fiatalokat, s a helyi rendőrök segítségével beszállították őket a kórház sürgősségi osztályára. A sürgősségin az egyik fiatal kómába esett, az orvosok pedig megállapították, hogy a fiatalok pszichoaktív szereket, vadkendert (cannabis) szívtak – közölte a helyi rendőrség vezetője. Hozzátette, hogy értesítették a fiatalok szüleit, valamint a megyei rendőrség drogellenes szolgálatát az esetről.
Egy másik internetes portál – amely az első híradást is átvette a központi hírügynökségtől – utánanézett a történteknek. A fiatalokat kiengedték a kórházból, miután az orvosok meggyőződtek, hogy egészségük nincs veszélyben. Mint kiderült, a fiatalok nem is vadkendert szívtak, hanem dizájner-drogokat. Erre ittak rá alkoholt.
A megyei sürgősségi klinikai kórház szóvivője elmondta, hogy a fiatalokat vasárnap délután vitték be hozzájuk, innen a vizsgálatok után a gyermek-neuropszichiátriára küldték őket. Az itteni vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a gyerekek hallucinogén anyagokat fogyasztottak, de egyikük sem vadkendert, és egyikük sem esett kómába. Hétfő reggelig tartották őket, majd saját lábukon távoztak.
A helyi rendőrség vezetőjét is megkérdezték, mi volt az oka a félretájékoztatásnak. Bretfelean azt válaszolta, hogy az ügyben eljáró egységük által elmondottakra alapozott, s a jelentésükben is az állt, hogy a fiatalok drogokat fogyasztottak, és hogy egyikük kómába esett. Az ügynökök abból kiindulva, hogy a gyerekek pupillája tágult volt, s hogy agresszíven viselkedtek arra következtettek, hogy azok vadkendert szívtak. Utólag a rendőrség főnöke azt is elmondta, hogy a vadkender-fogyasztásról a sürgősségi rohammentősök egy asszisztense beszélt a helyi rendőröknek.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!