
Fotó: Boda L. Gergely
Jelentősen megnövekedhetnek a marosvásárhelyi városházához tartozó öregotthonban idéntől az egy főre eső költségek. A „pluszkiadás” felét az idősek fogják törleszteni, felét az önkormányzat vállalja át.
2016. január 18., 18:062016. január 18., 18:06
A városháza honlapjára felkerült az a határozattervezet, amelyben a Zsidó vértanúk utcában levő öregotthon vezetője, Anca Florea kéri, hogy januártól emeljék meg az otthonban alkalmazott díjakat. Az igazgatónő a kérést azzal indokolja, hogy 10 lejről 16,6 lejre emelkedett a kormány által megszabott napi ételpénz, s ez jelentősen megnöveli a kiadásokat.
Anca Florea kifejti, hogy az elmúlt évben egy idős személy havi ellátására 716 lejt költöttek, a megemelt ételkvóta miatt azonban idén ez az összeg 923 lej lesz. A marosvásárhelyi illetőségű beutaltak 2010–2015 között havi 400 lejt fizettek, ezt szeretnék idéntől 505 lejre emelni. Ugyanakkor arra kéri a városi önkormányzati képviselőket, hogy fogadják el, hogy az érintettek által befizetett összeg és a valós költségek közötti kiadást, azaz személyenként havonta 433 lejt a helyi költségvetésből fizessék ki. Az önkormányzat eddig minden beutalt után havonta 333 lejes különbözetet kellett fedezzen. A marosvásárhelyi öregotthonban hatvankilencen élnek, többségük fennjáró idős személy.
Ha az emelést jóváhagyják, Maros megyében még így is a marosvásárhelyi állami öregotthonban lesznek a legalacsonyabb az árak. Hasonlóan kedvező hozzájárulást csak a megyei tanácshoz tartozó alsóidecsi otthonban élők kell befizessenek.
A megyében működő, magánkézben vagy önkormányzati fennhatóság alatt levő, idős személyek ellátásra szakosodott intézményekben a vásárhelyihez képest legalább kétszer, de megtörténhet, hogy háromszor is többet kell fizetni. Konkrét összegeket sehol nem mondanak, hiszen az egyéni hozzájárulás függ az érintett személy egészségügyi állapotától, havi jövedelmétől, s attól, hogy külön szobát szeretne vagy hajlandó mással osztozni.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
szóljon hozzá!