Díszdoktorrá avatták Körtesi Pétert

A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem díszdoktori címmel tüntette ki Körtesi Pétert, a Miskolci Egyetem matametika professzorát, azért a tudományos tevékenységéért, amit a matematika tudományok terén végzett, illetve amit a két egyetem közötti kapcsolatokért tett. Az ünnepi eseménynek az egyetem Aula Magnaja adott helyet.

Antal Erika

2015. június 23., 17:332015. június 23., 17:33

Tudományos munkatársak, pályatársak, tanítványok, barátok, ismerősök töltötték meg a dísztermet, ahol a méltatásokat követően az egyetem díszdoktorává avatták Körtesi Péter matematikust, Marosvásárhely szülöttjét.

Elsőként Cornel Sigmirean, az egyetemi szenátus elnöke foglalta össze, hogy mit jelent a díszdoktori cím, mióta adják az egyetemek az arra legérdemesebbeknek, akik munkájukkal, a tudományok terén kifejtett erőfeszítéseikkel és áldozatkészségükkel érdemlik azt ki. Körtesi Péter a Petru Maior Egyetemnek a tudományos világban való népszerűsítésével vívta ki a rangos elismerést, és azáltal, hogy elfogadja a díjat, megtiszteli az egyetem akadémiai közösségét – fejtette ki Călin Enăchescu rektor. Iulian Boldea dékán ismertette a 2015. január 26-án megfogalmazott javaslatot, amit március 17-én a szenátus egyöntetűen elfogadott. A laudációt Szabó Zsuzsanna olvasta fel, felsorolva Körtesi Péternek a matematika tudományokban elért eredményeit, pályafutásának legjelentősebb szakaszait, azokat a nemzetközileg elismert tudományos szaklapokat, amelyekben tanulmányokat közölt, a konferenciákat, amelyeket szervezett, a tudományos tevékenységét elismerő díjakat.

Különleges napnak nevezte június 23-át Körtesi Péter, aki megköszönte a díjat, majd három nyelven: angolul, magyarul és románul a gyökereiről beszélt, a pályáját meghatározó körülményekről, tanárairól, iskolájáról. Marosvásárhely szülötte, a Bolyai Farkas Középiskola diákja volt, olyan tanárok tanították, mint például Kirsch Márta, Zoltán Ildikó, Klementisz János. Petre Simon, a Papiu Főgimnázium tanáraként a bukaresti tantárgyolimpián résztvevő csapat vezetője volt. Körtesi Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen diplomázott és Marosvásárhelyen a Pedagógiai főiskolán, a Petru Maior Egyetem elődjén kezdte pályafutását. Matematika tanárai közül Kiss Elemér, Müller Ádám, Szilágyi Miklós és Weszely Tibor nevét, a kolozsváriak közül Maurer Gyuláét említette. Kiss Elemér érdemeit külön kiemelte, ismertette a Bolyai-kutató életpályáját.

Körtesi 1988-ban telepedett át családjával Miskolcra, ahol egyetemi karriert futott be, jelentős tudományos eredményeket ért el. A sikernek több kulcsa is van, mondta, például: a jó partnerek, jó csapat, az állandó nyitottság, a változatos tevékenység. Cornel Sigmirean úgy fogalmazott, hogy Körtesi Péter tulajdonképpen hazatért indulásának színhelyére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés