Cukorbetegség a témája az idei egészségügyi világnapnak

1948. április 7-én alapította meg az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), ebből az alkalomból április 7. az egészségügyi világnap, amelynek idei témája a cukorbetegség.

Gáspár Botond

2016. április 07., 17:512016. április 07., 17:51

Az ENSZ szakosított intézményeként 68 évvel ezelőtt április 7-én megkezdte működését a WHO (World Health Organization). Erre az eseményre emlékezünk az egészségügyi világnapon, amelynek célja a nemzetközi egészségügyi munka irányítása és összehangolása, továbbá a környezet aktív védelme.

A Maros Megyei Klinikai Kórház menedzsere, Dan Sîmpălean az alkalom kapcsán úgy nyilatkozott, hogy a világnap elsősorban az egyén egészségi állapotának felülvizsgálatáról szól, ezért az általa vezetett intézményben arra törekszenek, hogy kielégítsék a közösség orvosi ellátási igényeit. Továbbá felhívta a figyelmet a következő időszakban a kórházban végzett szűrővizsgálatokra, amelyek célja korai stádiumban felfedezni a betegségeket, amelyek hatékonyabb gyógyulást eredményezhetnek.

Claudiu Puiac, a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház menedzsere szerint az egészség a legnagyobb kincs. A világnapon kiadott közleményében úgy fogalmazott, egy kórház szerepe az, hogy hozzájáruljon a lakosság egészségének megtartásához, és a páciensek életminőségének növeléséhez. Hozzátette, a biztonságos és kényelmes környezetben nyújtott minőségi orvosi szolgáltatások érdekében korszerű eszközökkel szerelték fel az intézményt, a személyzet nagyon jól felkészült, jelenleg pedig a kórtermek felújításán és felszerelésén dolgoznak.

Az egészségügyi világnap tavalyi témája az étkezés és az élelmiszer-biztonság volt, idén a cukorbetegség került a középpontba. Ez a kór 2012-ben világszinten több mint másfélmillió ember halálát okozta, ezek 80 százaléka közepes és alacsony jövedelmet biztosító országokból származott. 2014-ben a világon a 19 év feletti lakosság 9 százaléka, jelenleg Európában 60 millióan szenvednek cukorbajban. Éppen ezért az Egészségügyi Világszervezet erős közegészségügyi rendszer kialakítására törekszik. A képviselőház egészség- és családügyi szakbizottságának elnöke, Florin Buicu Maros megyei PSD-s parlamenti képviselő a tíz évvel ezelőtt alakult Maros megyei cukorbeteg gyerekek és fiatalok egyesületét említette, ahol hat megye 1-es típusú diabéteszben szenvedő fiataljai számára biztosítanak pszichológiai és táplálkozási tanácsadást, szociális szolgáltatásokat, a cukorbetegek sokrétű igényét ugyanis csak részben elégíti ki az egészségügyi rendszer.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés