Fotó: Bencze Melinda
Csütörtök délután 6 óra 24 perckor fut be a marosvásárhelyi Nagyállomásra a Boldogasszony zarándokvonat – tudatta Cseh Gábor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei elnöke.
2016. május 11., 13:192016. május 11., 13:19
2016. május 11., 13:202016. május 11., 13:20
A zarándokok fogadásán részt vesz és áldást oszt Bíró László, a magyarországi katolikus tábori lelkészek püspöke, valamint Oláh Dénes főesperes-plébános – tette hozzá az elnök. A mezőcsávási fúvószenekar rezesbandazenével köszönti az érkezőket, majd a továbbutazás előtt Domahidi Anna, a Művészeti Gimnázium diákja énekli a Honfoglalás című dal egy részletét.
Jó lenne, ha minél több vásárhelyi, de a környékbeli települések lakói is részt vennének a zarándokvonat és utasai fogadásán, mert egy ilyen esemény nagy és maradandó élményt jelent mindenki számára, erősíti az együvé tartozás érzését – fogalmazott a megyei elnök.
A hatóságok közölték, a Mezőméhesen történt gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi közeli hozzátartozói együttműködésbe kezdtek a rendőrséggel, így újabb releváns információkhoz jutottak, amelyek elősegíthetik a gyanúsított elfogását.
Egy férfit fogtak el és kísértek kihallgatásra a Maros megyei rendőrök szombaton délután, aki a hétfőn történt mezőméhesi gyilkossággal kapcsolatban segíthet nyomravezetni a hatóságokat.
Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
szóljon hozzá!