Csegzi Strasbourghoz fordul

A strasbourgi emberi jogi bírósághoz készül fordulni Csegzi Sándor, miután a román igazságszolgáltatás elgáncsolta abban a szándékában, hogy függetlenként pályázza meg a parlamenti képviselői tisztséget.

Szucher Ervin

2012. november 06., 15:462012. november 06., 15:46


A Maros megyei törvényszék, majd a táblabíróság azzal a formai kifogással utasította el az RMDSZ-ben betöltött tisztségeiről lemondott volt alpolgármestert, hogy az általa leadott támogató aláírások nem felelnek meg a törvény előírásainak. Csegzi egy eredeti példányt és három, közjegyző által hitelesített fénymásolatot mutatott be a választási irodában. A nyáron Smaranda Enache független polgármesterjelölttől még csak az ívek hitelesítését sem kérték. Négy évvel korábban azonban egy másik Maros megyei független jelöltet, Kincses Elődöt is a volt alpolgármester ívei ellen felhozott kifogással próbálták elutasítani. Akkor azonban a bíróság az ügyvéd-politikusnak adott igazat.

„Ezúttal nem számított a jogprecedens, a bírók ellenem döntöttek. A tárgyalás után azonban sajnálatukat fejezték ki, mondván, hogy azért ilyen kíméletlen a törvény a függetlenekkel szemben, mert így alkották meg a pártpolitikusok” – fejtette ki Csegzi Sándor. Szerinte, ha az igazságszolgáltató szervek méltányosan is ítélkeztek, érveik sántítanak, ugyanis a közjegyzők törvénye tisztán leszögezi, hogy az általuk hitelesített okiratok egyenértékűek az eredeti dokumentumokkal.

Csegzi, aki a kialakult helyzet miatt most már biztos, hogy a továbbiakban is Dorin Florea polgármester tanácsosa marad, a jövőben a választási törvény módosítása mellett fog lobbizni. A négy példányban gyűjtendő aláírásokon kívül teljesen logikátlannak tartja, hogy a független jelöltek csak akkor juthatna be a törvényhozásba, ha körzetükben úgy nyerik el az első helyet, hogy a szavazatok felét plusz egyet szereznek. Ezzel szemben a pártpolitikusok esetében teljesen mindegy, hogy az első helyezett milyen arányban diadalmaskodott. Csegzi azt is méltánytalannak tartja, hogy míg a szavazóíveken a pártok sorsolás alapján eldöntött sorrendben jelennek meg, a függetlenek viszont csakis az utolsó helyen szerepelhetnek. A választási jelvényhez való jog is csak a politikai alakulatokat vagy szövetségeket illeti meg. A matematikus és fizikus Csegzi azt is kiszámította, hogy a támogató aláírások beszerzéséhez – ha egy kéttagú családnál tíz percet tölt – egy független jelöltnek napi 34 órára lenne szüksége. Még nehezebb helyzetbe kerül az, aki a parlament felsőházába szeretne bekerülni, az ő esetében ugyanis kétszer annyi aláírásra van szükség.

Kérdésünkre, hogy kiknek a segítségével próbál módosíttatni a törvényen, Csegzi elmondta, hogy első sorban a prefektúrán keresztül készül a kormány elé terjeszteni javaslatát. „Remélem, találok olyan politikusokat, akár az RMDSZ-ben is, akik felvállalnák a független jelöltekkel való diszkriminatív intézkedések elleni harcot” – fejtette ki a volt pártpolitikus, akinek jelölését az RMDSZ is megóvta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban
2026. július 05., vasárnap

Súlyos kvadbaleset a Kelemen-havasokban

Hirdetés
2026. július 05., vasárnap

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya

Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.

Látványosan meghasadt az erdélyi autópálya
2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés