
Fotó: Haáz Vince
„Jelölt jelöltként” mutatkozott be azon a hétvégi sajtóértekezleten Csegzi Sándor, amelyet az RMDSZ-ből való kizárása utáni napon tartotta. Marosvásárhely volt alpolgármestere, aki a múlt héten jelentette be, hogy függetlenként szeretne a törvényhozásba jutni, pontosítani kívánt: annak ellenére, hogy pártja már is kizárta soraiból, ő még nem tekinti magát jelöltnek, hisz egyelőre még csak az aláírásgyűjtési fázisnál tart.
2012. október 22., 09:262012. október 22., 09:26
„Nem értem, hogyan lehet valakit egyszerűen kilökni egy olyan szervezetből, ahova jószántából állt be, és önkormányzati képviselőként, majd alpolgármesterként tizenhat éven át dolgozott az RMDSZ-ért és a magyar közösségért? Most meg egyszerűen azt mondják neki, ez a magyar nem kell, hisz ő nem jó magyar, mert beszélni mer” – fogalmazta meg az RMDSZ döntésével kapcsolatos észrevételeit Csegzi, hangsúlyozván, hogy ő továbbra is magyarnak érzi magát, olyannak, aki a történtek után is a marosvásárhelyi magyarok érdekeit akarja képviselni. Mint hangsúlyozta, ő nem az RMDSZ jelöltje ellen, hanem a közösségért indul.
„Az elmúlt években egy sor hiányosságot tapasztaltam az önkormányzat és a legfelsőbb törvényhozás közötti párbeszédet illetően. Sajnos ma már hatalmas szakadás érzékelhető Bukarest és a helyi viszonyok között, és ez nemcsak az RMDSZ-re, valamennyi romániai pártra érvényes” – jelentette ki a jelenleg Dorin Florea polgármester személyes tanácsosaként dolgozó Csegzi, aki szerint azok, akik ezt a közösséget képviselik, miután a parlamentbe vagy magasabb szintre kerülnek, rögtön elfelejtik honnan indultak. „Abból, hogy ők nagyfőnökök lettek és csak leszóltak időnként egyrészt a diktatúrára emlékeztetett, másrészt a lakosság hátrányára vált. Sajnos az utóbbi néhány évben egy afféle nagyfiú-kisfiú viszony alakult ki a szervezeten belül, ahol választmányi elnökként és alpolgármesterként is én csupán az öcsike lehettem. Ha nem tudunk egyenlő partnerként asztalhoz ülni és a közösséget érintő kérdésekben dönteni, akkor nekem ott semmi keresnivalóm” – fejtette ki Csegzi Sándor. A „főnökösködésnek” azonban az RMDSZ-tagság is jócskán megitta a levét, főként a nyáron, amikor több magasabb rangú vezető is eljátszotta a marosvásárhelyi szervezet felszámolását.
„Az utóbbi nyolc évben a marosvásárhelyi RMDSZ választmányának nem volt olyan jelentős döntése, amit utána felsőbb szinten ne változtattak volna meg. A nyáron eljátszottuk az itt a szervezet, hol a szervezet, van választmány, nincs választmány játékot. Miután bejelentettem jelölési szándékomat, lemondtam az RMDSZ-ben betöltött tisztségeimről, azonban a mai napig sem tudom, hogy az SZKT-tagságon kívül még milyen funkcióm volt. Választmányi elnök voltam vagy sem, ez kérdés, hiszen senki nem mondta meg, hogy végül is a felső vezetők feloszlatták a városi szervezet választmányát vagy sem” – fakadt ki a helyhatósági választások után górcső alá vett testület volt elnöke.
Tizennégy síremléket döntöttek fel vasárnapra virradóan a szászrégeni zsidó temetőben ismeretlen tettesek. A hatóság sírgyalázás gyanújával indított nyomozást az ügyben.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
szóljon hozzá!