
Fotó: Boda L. Gergely
A Vásárhelyi Forgatag részeként szervezik meg ebben az évben is a marosvásárhelyiek negyedik világtalálkozóját, amely szombaton, augusztus 27-én délelőtt egy piknikhangulatot idéző rendezvénnyel kezdődik a Művészeti Gimnázium udvarán, este pedig gálaműsorral készülnek a szervezők.
2016. augusztus 25., 14:442016. augusztus 25., 14:44
2016. augusztus 25., 14:452016. augusztus 25., 14:45
A Schola Particula 1557–Bolyai 2000 és a Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében zajló találkozó 10 órakor veszi kezdetét a Művészeti Gimnázium (Forradalom utca 9. szám) udvarán. Itt a piknikezés elmaradhatatlan kellékeivel és falatjaival várják az érdeklődőket. Helyi színművészek táncos-zenés-komédiás produkcióval lépnek a közönség elé, majd a művészeti iskola tehetségei is szórakoztatják a közönséget.
A tavalyi világtalálkozón a régi tárgyak vetélkedője zajlott, az idén Mi a vásárhelyi? címmel interaktív vetélkedőre kerül sor a piknik során. Ide olyan fellépőket várnak a szervezők, akik tipikus vásárhelyi személyiségeket, jellegzetes és csakis a vásárhelyiekre jellemző tevékenységeket jelenítenek meg. Bárki jelentkezhet, korhatár nélkül, aki jó színészi képességekkel rendelkezik, és hitelesen tudja megjeleníteni régi nagyjainkat: például Bolyait, Telekit, Bernádyt, akár a ritzi mulatozókat, a Súrlott Grádics vagy a Cementlapok hírességeit. A vetélkedőn részt vevőknek jelmezben kell megjelenniük, és maximum ötperces bemutatkozót kell tartaniuk, versben, prózában, énekben, mozgásban, attól függően, hogy az adott személyiségre mi jellemző, törekedve annak minél hitelesebb bemutatásra. A verseny programjának kialakítása miatt a fellépők telefonos bejelentkezéssel jelezzék részvételi szándékukat augusztus 26-ig a 0745–535726-os telefonszámon. Az esemény házigazdája: B. Fülöp Erzsébet színművész lesz.
A világtalálkozó fénypontja idén is a Kultúrpalota nagytermében délután megrendezett gálaműsor lesz, ahol színvonalas, műfajokban gazdag előadást láthat a nagyérdemű. Tiszteletbeli meghívott Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár. A 17 órától kezdődő programban az András Lóránt Társulat kortárs táncprodukcióval lép színpadra, majd Kilyén Ilka színművész mond verset a közönségnek. Kecskemét, Marosvásárhely testvérvárosának meglepetés táncos-verses előadását követően a Domahidi testvérek dalokkal lépnek fel, valamint Bálint Örs és Gaál Attila Csaba humoros jelenettel mulattatja a nagyérdeműt. A hagyományos a modernnel vers formájában találkozik: az itthon maradás és a távollét életérzéseit, a vásárhelyiséget egykor és most Csíki Hajnal színművész és Vajda Boróka diák állítja szembe egymással. A gála záróakkordjaként Nemes Tibor, a Művészeti Gimnázium diákja lép színpadra. A produkciót Máthé Péter kíséri zongorán. A műsorvezetők: Nagy István és Fodor Piroska színművészek lesznek, a belépés díjtalan.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
szóljon hozzá!