Búcsút ülnek Székelybósban

A Szent Anna-napi búcsúra építve a hétvégén ismét faluünnepet rendeznek a Koronkához tartozó Székelybósban.

Gligor Róbert László

2016. július 21., 15:252016. július 21., 15:25

A kis falu értelmiségi és fiatal közössége ismét faluünnepre várja a helyieket és elszármazottakat, hogy a nyári munkák közepette időt szakítsanak a találkozásokra, továbbá felelevenítsék az egykori búcsús ünnepségek hagyományát, és erősítsék a kis magyar közösséget.

A kétnapos rendezvény szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik, az ünnepélyes megnyitó után fénykép-kiállításon mutatják be a falu egykori és mai arcát és jellegét a művelődési otthonban. Ezután a gyerekeknek adják át a teret: gyöngyfűzéssel, nemezeléssel, papírmerítéssel szórakozhatnak, és hagyományos körhintát is ígérnek a szervezők.

Ugyanakkor ismét lesz kézműves vásár, ahová szappanok, gyöngyök, mézek, levendulás készítmények, szörpök csalogatják a látogatókat. Délután a gyerekeket bábkészítésre várja a Habakuk ifjúsági bábjátszó egyesület, majd gyerekeket és felnőtteket egyaránt hívnak íjászbemutatóra és a helyi Varázspatkó lovarda lovas bemutatójára. Este a felnőttek a Kárpát-medencei borokat kóstolhatják meg, majd kezdődhet az Anna-napi báli mulatozás.

Vasárnap reggel a Csillagösvény lovarda tart bemutatót a sportpályán, 11 órától pedig a szórakozást komolyabb programpont váltja fel a katolikus templomban búcsús mise, fél 1-től a reformátusban istentisztelet lesz. A búcsúnapi programot a Bekecs néptáncegyüttes kiscsoportjának fellépése zárja a kultúrotthonban.

A szervező Székelybósért Egyesület tavaly a katolikus kápolna felújításával és falfestmények készítésével köszöntötte az ünnepet, idén a református templom öltözik ünneplőbe. A gyülekezet és a támogatók adományából már előzőleg új tetőszerkezetet kapott az épület, a járdákat és a bejáratot is újjáépítették térkőből. Néhány napja helyére került a templom új ékessége is, a festett kazettás mennyezet. Ennek kivitelezésében támogatást kaptak a Bethlen Gábor Alaptól is, és Kiss Lóránd restaurátor és Căbuz Andrea festőművész irányítása alatt a marosvásárhelyi Sapientia EMTE tájépítészet szakos hallgatói, a Művészeti Gimnázium diákjai, valamint székelybósi asszonyok dolgoztak és festették a kazettákat. Az alkotást a hétvégi ünnepi alkalommal adják át a gyülekezetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak
2025. szeptember 08., hétfő

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen

Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.

Meghalt egy motoros Maros megyében
Meghalt egy motoros Maros megyében
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

2025. szeptember 07., vasárnap

Nyolcan hagyták el a lángokban álló házat Marosszentgyörgyön

Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.

Nyolcan hagyták el a lángokban álló házat Marosszentgyörgyön