
Fotó: Boda L. Gergely
Borkóstolóval, hagyományos ízű felvágottal, kézműves sajtkülönlegességekkel, jó zenével és a borrulett nevű játékkal várja a látogatókat a Vásárhelyi Forgatagon a Borudvar csütörtöktől vasárnapig, délelőtt 11 és este 11 óra között.
2016. augusztus 24., 15:152016. augusztus 24., 15:15
Bacchus és a részegek a címe annak a kiállításnak, amely Csóka Szilárd Zsolt alkotásaiból nyílt a borkóstolóknak helyet adó teremben, a Borudvaron. A Vásárhelyi Forgatag egyik legvonzóbb rendezvényének ígérkezik a Szentgyörgy (Forradalom) utca 21. szám alatti eseménysorozat, ahol több mint ötven fajtájú borválasztékkal, valamint magyar és román nyelvű borkóstolókkal várják az érdeklődőket. A Borudvar házigazdája Vass Levente, aki az esemény jelentőségére hívta fel a figyelmet, arra, hogy minőségi borokkal találkozhatnak az érdeklődők, jellegzetes Kárpát-medencei borokat kóstolhatnak, azok történetét is megismerhetik. „A főszerep a boré lesz, és általa azoké a dolgoké, ami minden borínyencet összeköt: az élet apró örömeinek szeretete” – fogalmazott Vass Levente, a rendezvény házigazdája, hozzátéve: öröm, hogy van bor és vannak borkóstolók, ahogyan az is, ha minél többen részt vesznek a „szerény, de annál örömtelibb” rendezvényen.
A rendezvényen bárki részt vehet, aki a bejáratnál 10 lej ellenében megvásárolja a Borudvar gravírozott üvegpoharát, és elfogadja a házirendet. Távozáskor a poharak visszaválthatóak a pohárjegy visszaadásával. Minden nap fél hattól bórkóstolót tartanak, ahová fél órával a kezdés előtt kell jelentkezni, és amelyen a részvételi díj 20 lej – ismertették a programot a hétfő esti sajtótájékoztatón a szervezők. Minden kóstolón öt-hat féle bort mutatnak be, más-más pincészet borait. Szombaton magyar borokkal ismerkedhetnek az érdeklődők, délután 4 órától román, fél 6-tól pedig magyar nyelvű bórkóstolóra kerül sor, ahol a jellegzetes magyar borokat fogják ismertetni.
Arról, hogy hogyan kell bort kóstolni, Vincze László kolozsvári bábszínész beszél majd, ő ismerteti a különböző borokat, egy szűk keresztmetszetét a Kárpát-medencei borászatnak. A többnyire 2015-ös borok sorában a savas borokkal kezdődik a kóstolás. Ahogy a bemutatón elhangzott, a sav jelenti a bor gerincét, akár évekig is érlelhetővé teszi a sav a bort. Azt is elmagyarázzák a bemutatón, hogy hogyan lehet bemérni a bor korát. A királyleányka kövér szőlőből készül, Erdélyben a Kis-Küküllő mentén, Nagyenyed környékén honos, Magyarországon a ’60-as, ’70-es évektől termesztik. A fehér bort lehetőleg hűtőszekrényben tároljuk – hívta fel a figyelmet a borász, hozzátéve, hogy élvezettel, ínyenc hozzáállással kell fogyasztani a bort.
Mialatt borokat kóstolnak a Borudvaron, a színpadon előadóművészek, együttesek váltják egymást, és gondoskodnak a jó hangulatról. Csütörtökön Pethő Csaba és Dósa Noémi Diána lép fel fél 4-től, este 7-től pedig Koszika és barátai. Péntek délután ugyancsak a Pethő Csaba és Dósa Noémi Diána alkotta duó kezd, este a Dzseztán koncertezik. Szombaton az Andante duó, majd az Üver zenekar lép közönség elé, vasárnap pedig a Timi és Tibi duó, illetve Tóth Kati szórakoztat.
A rendezvény részvevői csütörtök és szombat között este fél 7-től jótékonysági borruletten mérhetik össze borismeretüket. A Borudvar szervezői és a Rotaract Club Téka partnerségéből származó bevétel a havadtői árvaház konyhájának a felújításához járul hozzá.
Bővítik az ivóvíz- és csatornahálózatot Szászrégenben, de egyelőre nem tudják kicserélni azt a fővezetéket, amely augusztusban és októberben is meghibásodott.
Lángra lobbant a száraz növényzet Marosludason szombat délután. A tűzoltók végül megfékezték a tüzet, amely mintegy nyolc hektáron pusztított.
Ismeretlen okok miatt ütközött a villanyoszlopnak egy személygépkocsi szombaton délután Szászrégenben.
Marosvásárhelyen és Segesváron is kamarazene koncerteket tartanak az idei Tiberius Fesztivál keretében, de a rangos esemény túllépi Maros megye határait, egyes programpontjai Kolozsváron és Besztercében zajlanak.
Két autó ütközött a Mezőrücs és Mezőszentmárton közötti 173-as megyei úton szombaton délelőtt. A baleset nyomán két ember beszorult a járművekbe, egyiküket a tűzoltók eszméletlen, keringés- és légzésleállásos állapotban emelték ki a roncsból.
Lángok pusztítottak egy koronkai családi ház tetőterében péntekre virradóan. Az épületben tartózkodó két személynek sikerült kimenekülnie, a ház tulajdonosát pánikroham miatt látták el a mentők.
Lecsaptak az illegális autóbontókra Maros megyében: a rendőrök kilenc házkutatáson mintegy 180 tonna hulladékot, szétszerelt járműveket és körülbelül 500 liter használt olajat találtak. Az ügyben három nyárádtői férfit 24 órára őrizetbe vettek.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Csütörtökön ünnepi gálát tartottak a Nemzeti Színházban, ahol az akadémiai világ mellett a román és a magyar kormány képvselői, illetve Zsófia román hercegnő is jelen volt.
Marosvásárhelyen és Koronkán tartottak házkutatást a Maros megyei rendőrök csütörtökön bizonyítékokat keresve egy prostituáltak futtatásával gyanúsított férfi ügyében. Egy 43 éves férfit előállítottak és kihallgattak.
Egy 16, egy 17 és egy 22 éves fiatalt vettek őrizetbe csütörtökön, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az elmúlt hónapokban fát loptak a Marosvásárhely közelében található erdőkből.
szóljon hozzá!