Bolyai-parkkal gazdagodott Marosvásárhely

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több száz résztvevő jelenlétében avatták fel szombaton a Sapientia egyetem épülete előtt a Bolyai János mellszobrot és a körülötte levő kopjafákat. A diákok, tanulók, oktatók mellett számos marosvásárhelyi lakos, bel- és külföldi meghívott vett részt a felemelő ünnepségen.

Bakó Zoltán

2016. május 08., 17:142016. május 08., 17:14

2016. május 08., 17:152016. május 08., 17:15

Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora köszöntésében méltatta a város – ha nem is szülötteinek, de illusztris és immár örökös lakóinak – életét, érdemeit, az egyetemes tudomány fejlődéséhez való hozzájárulásukat. Elmondta, ha az életben útjaik nem is fonódtak össze, de itt szoborba öntve a magyar nép két dicső alakja, Kossuth Lajos és Bolyai János talán „csak átköszön egymásnak, s megpróbálják megfejteni ennek a népnek a jövőjét”. Szólt arról is, hogy a szobor alkotója, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Karának volt dékánja, Berek Lajos, aki egyúttal képzőművész is, a Bolyaiak és az egyetem iránti elismerése, tisztelete jeléül adományozta a szobrot Marosvásárhelynek.

Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei elnöke beszédében kiemelte: a történelem során oly kevés szó esett és esik az illusztris személyiségek női felmenőiről, pedig életük alakulásában azok a nők meghatározó szerepet játszottak. Ezt a hiányosságot pótolja Bandi Árpád nyugalmazott tanár, az emlékpark kezdeményezője, aki szorgalmazta, hogy a Bolyaiak női felmenőinek kopjafákkal állítsanak emléket a Bolyai János szobor körül. Az egyetem vezetésének elévülhetetlen érdeme, hogy a kezdeményezést felkarolta, pártolólag állott a közös ügyhöz.

Bandi Árpád nemes egyszerűséggel kezdte beszédét: „Nagy dolog, amikor valakinek az álmai valóra válnak...”. És elmesélte, miként kezdett el kutatni a női felmenők után egy szinte véletlenszerű, Pávai Vajna Krisztinához kapcsolódó történet kapcsán. Majd derűsen ígérte: szándékában áll felkutatni a férfiági felmenőket, az emlékhelyet kibővíteni az ő kopjafáikkal is, a munkát pedig már el is kezdte, amikor megtalálta Farkas nagyapját, akit Maros és Fehér megye közös határszélein, Magyarherepén temettek el 1797, március 21-én.

A kopjafákról:
A női felmenők kopjafái, a félkörívben, jobbról balra, amint az a matematikában szokás: Pávai Vajna Krisztina, János nagyanyja, felsőkápolnai Kakutsi Klára, János dédnagyanyja, melegföldvári Földvári Erzsébet, János ükanyja, apanagyfalusi Apafi Erzsébet, János szépanyja és Sarolta, Szent István nővére, János ősnagyanyja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak