Bolyai Farkas székfoglalójára emlékeztek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Református Kollégium-Bolyai Farkas Gimnázium Öregdiákok Baráti Köre szerdán megemlékezést szervezett Bolyai Farkas professzor 211 éve tartott székfoglaló beszéde alkalmából. Az ünnepélyes rendezvényen került sor a Csiszér Családi Alapítvány díjának átadására is.

Vass Gyopár

2015. május 06., 19:412015. május 06., 19:41

Nagy Judit Tímea műsorvezető elmondta: több mint kétszáz év távlatából nemcsak az iskola, hanem a város, sőt az egész nemzet hálával tartozik azokért az évekért, amelyeket Bolyai Farkas a kollégium igazgatójaként becsülettel, lelkiismeretesen végigszolgált. Ezután színpadra szólította a Bolyai Farkas utódainak nevezett Bálint Istvánt és Benedek Zsolt igazgatókat. Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium vezetője elmondta, mindig örömmel fogadja, ha Kirsch Attila megkeresi, mert azt jelenti, hogy valamit szervezni szeretnének, valamit meg szeretnének ünnepelni.

Benedek Zsolt, a Református Kollégium igazgatója elárulta, nagy öröm mindig volt osztályfőnöke (Bálint István) mellett állni, és kifejtette: túlzásnak tartja a Bolyai Farkas utódja megnevezést, mert sokat kell még dolgozni ezért a címért, amely munkához a diákok együttműködése elengedhetetlen.
Ezután Kirsch Attila, a  Református Kollégium-Bolyai Farkas Gimnázium Öregdiákok Baráti Körének elnöke üdvözölte a jelenlévőket: „Baráti körünk vezetőségi tanácsának döntése értelmében az idéntől minden évben emlékünnepséggel tisztelgünk iskolánk névadója előtt, aki 1804 májusában lett a Református Kollégium filozófia-matematika professzora, és aki 211 éve, május 4-én tartotta meg székfoglaló beszédét”.

A tudás kívánsága eredeti vágy a lélekben, csak fel kell serkenteni – idézte a Bolyai-aforizmát a baráti kör elnöke, hozzátéve: „Úgy érzem, mint aki óvodától ballagásig ennek az iskolának a tanulója, diákja, majd mérnök tanára, és hosszú évek óta az iskola közelében tevékenykedő öregdiákja, hogy ez a tudás iránti eredeti vágy iskolánk mindenkori diákságára jellemző, amint ennek a vágynak a felserkentése kihívás iskolánk mindenkori tanári kara részére”. Nem maradhatott ki a rövid ünnepségből a híres Bolyai-kutató, Weszely Tibor tanár előadása sem, aki kijelentette: „ha Bolyai Farkas domáldi birtokán marad, akkor nemcsak őt, hanem a nála is zseniálisabb fiát is elvesztette volna a magyar tudományközösség”.

Az ünnepély keretében adták át a Csiszér Családi Alapítvány művészeti díját. Simon György magyar szakos tanár a tizenkettedikesek irodalmi pályázatait elbíráló bizottság nevében kiértékelte a beérkezett 22 pályamunkát, majd Tőkés Béla professzor, a baráti kör vezetőségi tanácsának tagja szólt a szintén bolyais öregdiák Csiszér Miklósról, a díj felajánlójáról, majd Vajda Harmatnak átnyújtotta a 300 euró értékű elismerést.

Az ünnepségen, amelyen az intézmények jelenlegi és egykori diákjai is részt vettek, virágcsokorral köszönték meg Fodor Orsolya tanárnő szervezésben nyújtott segítségét, valamint fellépett Nagy Hajnalka Zsuzsanna, a Református Kollégium diákja. Az esemény Ferenczi Zsoltnak, szintén a Református Kollégium diákjának szaxofon előadásával kezdődött és zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés