Fotó: Boda L. Gergely
A Vásárhelyi Édesanyák Egyesületének (Védem) áprilisi meghívottja Böjte Csaba volt. A ferences rendi szerzetes az Útmutató a házasság ösvényén címet viselő beszélgetésen ezúttal is magával ragadó közvetlenségével, tanulságos, ízes történeteivel szórakoztatta, de mindenekelőtt tanította közönségét.
2015. május 01., 10:552015. május 01., 10:55
A dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője csütörtökön délután az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház nagytermében a szent család történetein keresztül szolgált lelki útravalóval a marosvásárhelyi családoknak. Beszédét a Szűzanya alakjának megidézésével kezdte, akihez Csíksomlyóra fél évezrede zarándokolnak a székelyek, „közben pedig nagyon sok szép vonása belénk ivodott. Például az, hogy szeretünk egymáson segíteni, összefogni, amely az Erzsébetet meglátogató Mária tulajdonsága is. Mária félrerakta az ő dolgát, és egy fárasztó hosszú út után örömöt tudott vinni, úgy, hogy Erzsébet méhében még a gyerek is felujjongott” – mondta a szerzetes.
Amikor a tizenkét éves Jézus eltűnik, édesanyja számára nem az a kérdés, hogy mit tegyen, hanem mit nem – kezdett a harmonikus családban való élés egy másik vetületének magyarázatába Csaba testvér. Mária nem pánikol, nem omlik össze, hanem elkezdi keresni a fiát. A gondolatot folytatva, arról beszélt az előadó, hogy mindig vannak megoldások, és jól van minden úgy, ahogy van, Pilinszkyt idézve: „minden tetőről látni a napot”. Csaba testvér arra buzdította a jelenlévőket, hogy a gondok és nehézségek ellenére tudjunk bízni abban, hogy az Isten megsegít. Nagyon sok személyes történetet is mesélt ennek illusztrálására, többek között azt is, amikor gyerekként az eresz alól nézte nagytatájával az égszakadást, és nagytatája nem haragudott, nem idegeskedett, tudta, hogy az Isten adta, ő is vette el, de ő fog újat is adni.
Ugyanennek a történetnek egy másik vetülete, hogy József és Mária együtt keresi Jézust. „A problémákra nem együtt keressük a megoldást, hanem legtöbbször egymásban keressük a problémát” – mutatott rá az igencsak ismerősen hangzó helyzetre a szerzetes, hangsúlyozva azt, hogy a családtagoknak egymás szövetségeseinek kell lenniük.
Csaba testvér nagyon sok történetet mesélt el a Dévai Szent Ferenc Alapítvány életéből, többek között azt is, hogy milyen nehezen fogadták el őket a hivatalosságok Déván, például a polgármester. Ennek ellenére mégis úgy döntött, hogy névnapján felköszöntik. Az irodájába bejutva elmesélte a gyerekeknek, hogy ha majd nem lesz ahova a fejüket lehajtsák, lakhatnak abban a nagy szobában, mert a polgármester bácsi a „város apukája”, ezért nem kell tőle félni. Az elöljáró annyira meglepődött az őt köszöntő román, magyar, latin és egyéb nyelven felcsendülő daloktól, hogy nemcsak akkor vendégelte meg a perzsaszőnyegre telepedett gyerekeket, hanem az azután következő ünnepek alkalmával sem feledkezett meg róluk.
Az elődáson elhangzott az is, hogy csak összefogással lehet Erdélyből tündérkert, de ahhoz itthon kell maradnunk, meg kell értenünk azt, hogy nem véletlenül születtünk ide. „Tudjunk kiengesztelődni, újrakezdeni, tudjuk szépnek látni egymást és a szülőföldet” – összegzett. A szerzetes olyan egyszerű, de fontos dolgokra is emlékeztette közönségét, hogy a nők szeretik és igénylik a bókokat, de arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a férfiak esetében sincs másként, nekik is szükségük van a dicséretre.
Az alkalom, melyen a Védem gyűjtést is szervezett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára, közös imádkozással zárult.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!