A marosvásárhelyi önkormányzati képviselők nevében Novák Zoltán frakcióvezető-helyettes arra szólítja fel Dorin Florea polgármestert, hogy kérjen bocsánatot a beszéde által megsértett városházi alkalmazottaktól, valamint minden marosvásárhelyitől.
2016. október 16., 17:152016. október 16., 17:15
Mint korábban beszámoltunk róla, Marosvásárhely polgármestere alpári módon beszélt a hivatal osztályvezetőivel, megtiltotta, hogy az alkalmazottak beszéljenek a tanácsosokkal, akiket semmirekellőnek, szemétnek nevezett.
A hangfelvétel kapcsán az RMDSZ frakcióvezetője, Csiki Zsolt csütörtökön a Vásárhelyi Hírlapnak azt nyilatkozta: felháborítónak tartja, hogy olyan világban élünk, ahol egy megbeszélésen titkos hangfelvételt készítenek/készíttetnek, hogy ezzel feszültséget keltsenek. „Hangsúlyozom, nem értek egyet a polgármester mondandójával, hangnemével, de elítélem a módszert, ahogy a hangfelvételt kiszivárogtatták” – mondta Csiki Zsolt, aki szerint a POL tanácsosai, akikhez közel áll a hangfelvételt kiszivárogtató honlap, azzal kellene foglalkozzanak, hogy a város fejlődését segítsék elő, nem azzal, hogy akadékoskodnak, és például külföldi kiszállásokat akadályoznak meg.
A közelgő parlamenti választásokon Maros megyei szenátorjelöltként induló, jelenleg tanácsosi tisztséget betöltő Novák Zoltán nyílt levelet tett közzé az ügyben, amelyben bocsánatkérésre szólítja fel Dorin Florea polgármestert. „Ön a polgármesteri hivatal alkalmazottjainak tartott operatív gyűlésen nemcsak munkatársait, hanem minket, városi tanácsosokat is elfogadhatatlan jelzőkkel illetett. Viselkedése nem méltó egy városvezetőhöz. Beszédében többek között arról is szól, hogy az ön által alkalmazott hivatalnokok miatt nem mennek jól a város ügyei. Igaza van! Mindannyian úgy érezzük Marosvásárhely zsákutcába került. Azonban ebbe a zsákutcába nem a hivatalnokok, hanem ön vezette a várost. Egy városvezetőnek nem sértegetnie, megaláznia kellene munkatársait, hanem saját munkája révén példát mutatnia. Eddig is tudtuk, de most már bizonyosságot nyert, hogy ez az ön valódi arca, nem az, amit a különböző újságok hasábjain fizetett hirdetésekben olvashatunk. Felszólítjuk, kérjen elnézést a marosvásárhelyiektől, hiszen magatartásával tulajdonképpen nemcsak minket és közvetlen munkatársait, hanem azokat a választókat alázta meg, akik minket szavazataik révén a közérdek képviseletével bíztak meg. Legyen tekintettel a marosvásárhelyiek méltóságára!”
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!