Bíróság elé állítják a jelenleg bírói felügyelet alatt álló Julien Tănasă újságírót, aki ellen zsarolás gyanújával folytattak eddig vizsgálatot – döntöttek az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) marosvásárhelyi területi szolgálatának ügyészei.
2016. június 07., 17:242016. június 07., 17:24
A vádirat szerint az újságíró idén márciusban egy közvetítő révén felajánlotta egy Maros megyei község polgármesterjelöltjének – a későbbi feljelentőnek –, hogy 3500 euró fejében hozzásegíti a választás megnyeréséhez. A vádlott 2016. március 24-én Marosludason egy vendéglőben találkozott a feljelentővel, aki felismerte, hogy ő ugyanaz a személy, aki négy évvel korábban a lapjában pocskondiázta, s ezzel előnyhöz juttatta a választási harcban ellenfelét, aki meg is nyerte a választást.
A mostani találkozón Tănasă kijelentette, hogy friss „ügyfele”, akkori ellenfele pénzt adott neki a szolgálataiért, azt azonban nem árulta el, hogy mennyit. A feljelentőtől most 3500 eurót kért azért, hogy a választások megnyeréséhez segítse oly módon, hogy a négy évvel korábban általa polgármesteri székbe juttatott ellenfelet ellehetetleníti. Elmondta azt is, hogy négy évvel ezelőtt másik három községben ugyanígy segített személyeket, hogy megnyerjék a polgármester-választást.
Később, április folyamán Julien Tănasă azzal fenyegette meg a feljelentőt, hogy amennyiben nem ad neki 2500 eurót – ennyire csökkentette a megvesztegetés díját – az ellenfelet fogja ismét segíteni azzal, hogy a feljelentőről jelentet meg lapjában lejárató cikkeket, amelyek kompromittálják őt a választópolgárok előtt.
Április 11-én egy előzetes megegyezésnek megfelelően a feljelentő átadott Julien Tănasănak 2300 eurót, ekkor csaptak le rá a bűnüldöző szervek.
A vádiratot átadták a Maros Megyei Törvényszéknek azzal a javaslattal, hogy tartsák fenn a vádlott ellen a bírói felügyeletet.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!