
Fotó: Gligor Róbert László
Vegyszermentes zöldségtermesztésről tartott képzést a székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány kéttucatnyi nyárádmenti kertésznek, termelőnek kedden és szerdán.
2016. március 16., 17:162016. március 16., 17:16
2016. március 18., 13:182016. március 18., 13:18
Kétéves projekt vége felé közeledik a Civitas Alapítvány: 2014-ben fogalmazódott meg az igény, hogy Székelyföldön összegyűjtsék a tájfajta zöldségeket, és azokat feljavítsák, majd olyan gazdáknak adják át, akik ezeket a maguk számára, esetleg eladásra is termelnék. Emellett rendszeresen tartanak ilyen rövid képzéseket biotermelés témakörében.
A Nyárádmente Kistérségi Társulás stratégiai partner, évek óta dolgoznak együtt ezen a vidéken, így hozták el ide is ezt a képzést. Itt sokan és jól termelnek zöldséget, a képzésre jelentkezett kéttucatnyi gazda is szakmailag jól felkészült, és érdekelt abban, hogy egészséges termékeket vigyen a piacra. Pakot Mónika projektfelelőstől megtudtuk, hogy a Norvég Alap volt a támogatójuk a Hagyományos magvak – a biodiverzitás megőrzésének kulcsa elnevezésű projektben.
A két nap alatt a résztvevők talajról, magbegyűjtésről és -kezelésről, művelési rendszerekről, növénytársításról, betakarításról, növényvédelemről, karbantartási munkálatokról tanultak. Mindezt a biogazdálkodás szellemében, és lehetőleg a legegyszerűbb technológia alkalmazásával – részletezte a képzés tartalmát Ferenc Lehel gyergyószentmiklósi kertészmérnök, biotermelő, a tanfolyam oktatója. A tanfolyam, információcsere tulajdonképp egy hosszú távú folyamat első lépése, ezután próbálnak szakmai irányítást nyújtani a gazdáknak, számukra egy internetes fórum is létrehoztak. A lényeg a tanulás, és az, hogy a gazdák egymásnak nem versenytársai, hanem partnerei kell legyenek.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!