Fotó: Boda L. Gergely
Tíz kilométernyi bicikliutat alakítana ki a marosvásárhelyi önkormányzat a somostetői erdőben, ugyanakkor a városi úthálózatot is a kerékpározók kedve szerint rajzolnák át.
2016. szeptember 13., 13:482016. szeptember 13., 13:48
Gyökeres szemléletváltás mutatkozik Marosvásárhely városvezetésében a kerékpárforgalmat illetően – legalábbis nyilatkozatok szintjén. Claudiu Maior, Dorin Florea polgármester tanácsadója portálunknak elmondta, hogy a közeljövőben tíz kilométernyi kerékpárutat alakítanának ki a somostetői erdőben.
A városháza elképzelése szerint a meglévő erdei utak nyomvonalán egy, a Somostetőt megkerülő kerékpársávot hoznának létre anélkül, hogy bántanák a természetet.
„Nem akarunk sem fákat kivágni, sem aszfaltos utat önteni vagy piskótát letenni az erdőbe. Mindössze a meglévő erdei földutakat szeretnénk megerősíteni, lekövezni úgy, hogy azokon kényelmesen lehessen biciklizni. Ezenkívül néhány fából készült pallót kellene elkészítenünk” – magyarázta Maior, hozzátéve, hogy a terv elkészítéséhez a Marosszéki Közösségi Alapítvány segítségét kérték.
Gál Sándor, a kerékpározást felkaroló civil szervezet elnöke kifejtette, hogy elviekben három útvonalat javasoltak a polgármesteri hivatalnak. Az egyik az állatkert mögött kerülné meg a Somostetőt, a másik a Tudor negyedből indulna a szabadidőközpontba, míg a harmadik az egykori számológépgyártól. Hogy a három útvonal közül melyiket sikerül megvalósítani, az nagyrészt az anyagi forrásoktól függ.
Claudiu Maior úgy véli, a legcélszerűbb az lenne, ha mindhárom út kialakítására jutna pénz, és akkor legalább tíz kilométert lehetne tekerni a somostetői fák között. Gál szerint az a lényeg, hogy az új erdei kerékpárutak kialakítására az illetékesek több figyelmet szenteljenek mint a Somostetőt a kórházakkal összekötő útra, amelynek használata balesetveszélyes.
Biciklire ült Dorin Florea
Az évek során a szövetség tanácsosi frakciója, akárcsak több civil szervezet, számos alkalommal számon kérte Dorin Florea polgármestertől a kerékpársávok kialakítását. Az elmúlt tizenhat év alatt alig egy pár biciklizésre alkalmas sáv készült el, azok is jobbára a semmibe vezetnek. A bevallottan autópárti, de hatvan napra jogosítvány nélkül maradt polgármester a múlt héten egy közösségi oldalra feltöltött néhány másodperces filmen már biciklivel jelent meg, amint a somostetői lakóháza felé teker. Szintén néhány nappal ezelőtt Claudiu Maior is olyan képeket és szöveget posztolt, amelyekből kiderült, hogy a Marosszéki Közösségi Alapítvány akciójához csatlakozva kerékpárral ment dolgozni.
Egy másik elképzelés szerint a városvezetés Marosvásárhely négy sarkát kötné össze kerékpársávokkal. A polgármesteri hivatal az alárendeltségébe tartozó helyi rendőrséget bízta meg azzal a feladattal, hogy találja meg azokat a szélesebb utcákat és járdákat, amelyekről – akár a gépkocsiforgalom egyirányúsítása árán is – kerékpársávokat lehetne leválasztani. Egy következő lépésként az önkormányzat öt-hatszáz kerékpárt szeretne vásárolni. „Ezek mind olyan tervek, amelyek megvalósításához elengedhetetlen az önkormányzati képviselők támogatása. Az RMDSZ-es tanácsosok eddig többször felszólaltak a kerékpározók érdekében, remélhetőleg, ezentúl is fogják támogatni őket” – jegyezte meg Maior.
Volt alpolgármester kollégája, Peti András lapunknak kifejtette, hogy az RMDSZ nem csak hogy támogatja a kerékpársávok megvalósítását, de mint kezdeményező fel is vállalja. Peti emlékeztetni kívánt arra, hogy 2010-ben éppen a szövetség kezdeményezésére született meg a megvalósíthatósági tanulmány, kezdődött el az engedélyeztetési folyamat és került a pályázat a Környezetvédelmi Alap asztalára. Az sem mellékes, hogy Törzsök Sándor, az RMDSZ extanácsosa volt az, aki erélyesebben fellépett a főtér bejáratáénál lévő Kerékpárral behajtani tilos! tábla eltávolítása érdekében, amit végül Claudiu Maior szerelt le.
„Az más kérdés, hogy a költségvetés módosításakor nem értettünk egyet azzal, hogy 2,8 millió lejt fordítsunk a somostetői kerékpárút kialakítására, ami tetemes összegnek számít” – érvelt a frakció döntése mellett Peti. Szerinte egyébként is az erdőben csak minimális beavatkozással szabad kerékpárutat létesíteni, semmiként nem aszfalttal vagy betonnal. A föld elegyengetéséhez pedig nem szükségeltetik ekkora összeg, tette hozzá a város volt alpolgármestere.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
szóljon hozzá!